Újszentiván

Újszentiván neve a középkorban Szent Iván volt. Nevét templomáról kapta, s első írásos előfordulása két, 1411-ben – 594 évvel ezelőtt – kelt oklevélben olvasható. A török közeledésekor e családok utódai elmenekültek innen. 1560-ban a falut az adórovó sem tudta megközelíteni. Az 1564 évi összeírás szerint itt ekkor Viczmándi Mátyás, Liszti János, Balassa Bálint és Gyálai János voltak a birtokosok. 1582-ben még magyar jobbágyok lakták.

A falu a XVII. század viharaiban elpusztult, s 1700 körül már, mint puszta került bele a püspöki birtoklajstromokba. Szentiván 1719-ben Gyála faluhoz tartozott. A Csanádi tiszttartósság 1746 március havában szerbeket telepített le, de akkor még a mai Tiszasziget (Ószentiván) területén Szeged városa ezt a részt 1783-ban megvásárolta a királyi kamarától, erre a szerbek átköltöztek innen a mai Újszentivánra. Ószentivánt pedig szegedi alsóvárosi és Tápai dohánykertészek szállották meg. A falu rajnai frank eredetű, jómódú németsége a múlt század derekán, Őscsanádról jött ide.Szeged 1781-ben vegyes népesség felett szerezte meg a földesúri joghatóságot. Az 1730-as években újratelepült Szőreg és Szentiván lakosságának túlnyomó többsége szerb. A Szegedi kirajzás ugyanakkor lakott településekre is juttatott el számottevő – többségében szerb, töredékében magyar – kitelepülőt. A magyarok tömegesebb kirajzására a század második felében, elsősorban Szeged zálogbirtoklása idején került sor, de 1848-ig kisebbségben maradtak.

Az 1848-as márciusi forradalmat nagy lelkesedéssel fogadta az egész ország. Már 1848 áprilisában és májusában a horvátok és a szászok mellett a szerbek és az erdélyi románok mozgalma is kedvezőtlen irányt vett. A jól kiképzett határőrvidéki szerbek abban a hitben, hogy az autonóm szerb Vajdaságért küzdenek, elsőnek fogtak fegyvert a magyar függetlenségi mozgalom ellen. A délvidéki, feldühített szerb fegyveresek akciói Szegeden és környékén felbomlasztották a magyarok és szerbek között fennállt békés egyetértést. A Bács és a Bánság a szerb lázadók kezébe került 1849. január folyamán. mintegy 60 000 magyar menekült a szerb csapatok elől.2004. augusztus 5-én volt 155. évfordulója a Szőreg-szentiváni csatának. A nagy vérontás színtere Újszegedtől, az újszegedi töltésektől a szentiváni erdőig (a gátőrház és a szivattyútelep tájáig terjedt. A túlerő és Dembinszky hibái miatt a csatát a magyarok elvesztették. A halottak, sebesültek száma 4-5000-re tehető. A halottakat az újszegedi kamaratöltés lábánál közös sírba temették el. Szentivánon 1850 után a szerbek mellett megtaláljuk az Őscsanádról folyamatosan áttelepülő németeket, majd a Szegedről kiszivárgó magyarokat.

A falu történetének új nagy vérzivatarát az első világháború jelentette. Egy véglegesnek tekinthető összesítő kimutatás szerint 32 szentiváni (és térvári) férfi halt hősi halált vagy tűnt el örökre. A községháza előtti, 1923-ban felállított emlékmű 21 hősi halott nevét említi még, akkor még csak 5 eltűntről beszéltek. A tiszteletükre emelt szobor mellett a Temető utcában minden elhunyt hős emlékére egy gesztenyefát ültettek – feltüntetve rajtuk egy halott nevét. A háborút követően Újszentiván – Tisza Maros szög többi községével együtt – 1918. november 21-étől 1921. augusztus 21-ig megszállás következtében a Szerb – Horváth – Szlovén királysághoz tartozott. A háború és megszállás után mintegy 250 szerb kivándorolt Jugoszláviába. Az akkor Újszentivánhoz tartozó Térvárról 1922. május havában vonultak ki a szerb csapatok. 1930-ban a magyarok lélekszáma 650. ugyanis a megszállás vége után az optánst szerbek helyére magyarok telepedtek le – bírtok csere révén. A szerbek száma ekkora 163-ra csökkent.

1944. október 9.-én, hétfőn délután Térvár felől és a Partról közeledve megjöttek az orosz csapatok. A német hadak előtte (vasárnap) este felrobbantva a temesvári vasúton két vagon lőszert – sietve elhagyták a falut. A hatalmas detonáció az egyik megszállás végét és egy 45 évig tartó másik kezdetét jelentette.