A város környékének kedvező természeti adottságai már az ősidőkben letelepedésre csábította az embert. A újkőkortól kezdve (i.e. 5000-3000) folyamatosan lakott hely volt. A neolit kori leletek egyik legértékesebb darabja a szegvár-tűzkövesi határrészen talált ún. Sarlós Isten szobra, amely az újkőkorból szinte az egyedüli férfi alakban ábrázolt istenség. A népvándorlás évszázadaiban (I–VI. sz.) különböző népcsoportok váltották egymást, ezt a vidéken talált jazig, szarmata, gepida, hun és avar sírok százai tanúsítják. Egyes feltevések szerint Szentes térségében, a Tisza–Körös szögletében állott Attila (433–453) legendás sátorvárosa, tehát vélhetően a nagyhírű hun fejedelem sírja is ezen a vidéken keresendő. Árpád magyarjainak sírjai a város határának több pontján is előkerültek, így pl. Borbásföldön és a Derekegyházi-oldal nevű határrészen. A népvándorlás és a honfoglalás korából származó régészeti leleteket az 1897-es alapítású szentesi Koszta József Múzeum őrzi. Európai hírű régészeti anyaga időszaki kiállításokon megtekinthető.
Anonymus krónikája szerint a honfoglaláskor Ond vezér és fia Ete nemzetsége népesítette be a területet, magába olvasztva a szláv őslakosságot. A legkorábbi írásos emlék a Kurca nevét örökítette meg, amely I. Géza (1074–1077) 1075-ben kelt oklevelében fordul elő először Curicea alakban. Ebben a király a Kurca folyó itteni révjének vámját a garamszentbenedeki apátságnak adományozta. A helység ekkor az Ond törzséből származó Bor-Kalán nemzetség birtoka. A település első okleveles említésére egy birtokosztás kapcsán 1332-ben került sor Scenthus (Szentüs) alakban. A későbbiekben írták Zenmpthesnek, Zenthesnek is; a mai írásmód 1665-től vált általánossá. Az egykor jelentős kurcai átkelőhely helyét – mely szoros összeköttetésbe állt a tiszai Böldi révvel – 1986 óta emléktábla jelöli a régi vámház (bikaakol) falán (Hékéd 11.).
Szentes nevének eredetét a helyi legenda – amely az ún. Petrák-krónikában maradt fenn – Zendus János magyar hadvezérhez köti, aki a szájhagyomány szerint megalapítója, megmentője, egyszersmind első földesura volt Szentesnek. A történettudomány szerint azonban ilyen nevű magyar hadvezér nem létezett, alakja a későbbi idők meseszövőinek fantáziájában születhetett meg, így akarván fényesebbé tenni a város múltját. Egy másik elképzelés a „szent” (sanctus) szóból próbálta levezetni a település nevének eredetét, ezt azonban cáfolják a városnév oklevelekben előforduló írott alakjai. A szaktudósok megállapítása szerint Szentes neve bizonyosra vehetően a valódi első birtokosok, a Szente-Mágocs család nevét örökítette meg, mely família a XIII. század elejétől vált országosan is jelentőssé. A család a XV. század második felében kihalt, ettől kezdve igen gyakran váltogatták egymást Szentes birtokosai. E korai évszázadokról keveset tudunk. Annyi bizonyos, hogy egy 1332-ből származó oklevél templomos falunak nevezi Szentest, tehát folyamatosan lakott településnek számított.
Az 1526. évi mohácsi csatavesztés után Erdély és a Tiszántúl (benne Szentös falu) Szapolyai (Zápolya) János (1526–1540), majd fia, János Zsigmond (1540–1571) fennhatósága alá került, kiknek hatalmát a török szultán biztosította. Jogigényét I. Habsburg Ferdinánd (1526–1564) is fenntartotta, a gyulai várból felügyelve a térséget. Ebből következett, hogy a Tiszavidék települései három felé adóztak, aki tehette, elmenekült a területről. Ezt bizonyítja a gyulai vár tisztjei által készített 1553. évi adóösszeírás, amelyben csak négy Csongrád megyei község szerepel összesen 36 portával, ebből Szentesre 20 porta esett. A környező falvak elnéptelenedésével párhuzamosan Szentes gyarapodni látszik. Az 1560/61. évi török adóösszeírásban (defter) Szentesen – amely a szegedi szandzsákon belül a vásárhelyi náhijébe tartozott – 56 fejadófizető szerepel, tehát népessége folyamatosan növekedett. Fejlődését jelzi, hogy I. Ferdinánd 1564-ben kelt adománylevele már oppidumként (mezővárosként) említi a települést.
A tiszántúli falvak a legnagyobb pusztítást az 1566. évi török hadjárat során élték át, amely jórészt az első ízben alkalmazott tatár segédcsapatok kegyetlenkedéseinek tudható be. A gyulai végvár elesett, ezzel a Tisza–Maros közén is kiteljesedett a hódoltsági élet. Petrák Ferenc szentesi kéziratos krónikája is megörökítette az eseményt, eszerint: „Az 1566-ik esztendőben ezen várost a török és tatár végképp elpusztította. A várost felgyújtotta, lakosai közül akit elfoghatott, Tatárországba rabul elhajtotta.” Több környékbeli település ekkor tűnt el végleg a térképről, s nevük csak határnévként élt tovább (pl. Ecser).
Terület: 353,25 km²
Járás: Szentesi járás
Irányítószám: 6600
Testvérvárosok:
Szerbia Topolya, Szerbia
Spanyolország Buñol, Spanyolország
Románia Újszentes, Románia
Izrael Askelón, Izrael
Finnország Kaarina, Finnország
Németország Markgröningen, Németország
Németország Sankt Augustin, Németország
Lengyelország Skierniewice, Lengyelország
Románia Sepsiszentgyörgy, Románia
Weboldal: www.szentes.hu
Videó: https://youtu.be/RPFalAmlDek