Szegvár

Szegvár nagyközség Csongrád-Csanád vármegye Szentesi járásában, a Kurca és a Kórógy-ér összefolyásánál. A vármegye második legnagyobb községe. Szegvár Csongrád-Csanád vármegyében, annak tiszántúli részén található, a Tiszától mintegy 5 kilométer távolságra.  A Kurca és a Kórógy-ér találkozásánál fekszik. A legközelebbi települések a tőle délre található Mindszent (7 km) és a tőle északra fekvő Szentes (8 km) A vármegyeszékhelytől, Szegedtől légvonalban 35–40 km-re fekszik.

Őskori lakott telephely volt. Az ősember ta­nyája és az itt talált leletek a homályos sejtés korát a Kr. e. III. évezredes korát, vagyis a kőkor második periódusát állapították meg. Területén fekvő „tűzköves“ telephely a kovaköveivel egykor itt működő kéziműhely fennállását látszik bizonyítani.
Középkor

A magyar honfoglaláskor már lakott hely lehetett, mert a feltárt itteni pogány temető, víz mellett a primitív emberi közösségben itt élő szláv és vegyes ajkú lakosság szokásainak megfelelő volt. Ugyanezek a megállapítások érvényesek a megtelepedett magyarság életére is. Fekvésénél fogva ősi halászfalu volt. Első birtokosai a fejedelmi család, akiknek birtoka a tatárjárásig. Kisebb falu a jellege, melynek belső életéről semmi nyom sincs, kezdetleges körülmények között élő népessége a tatárok pusztításai elől elmenekült.

A tatárjárás után lakatlan pusztaság, amely elhagyatottságában még 1284-ben is csak „Terra Zeg“ néven fordul elő. Ez adja magyarázatát, hogy a „terra“ megjelölés csak olyan területre volt érvényes, ahol a régi falunak még nyoma sem látszott, vagy irdatlan pusztaság volt.

1332-ből ismert Zeegh alakban, ekkor már a szeri Pósa család birtoka. A ‘szeg’ a sarokra, szegletre utal (akárcsak Szegednél): a település középkori magja ugyanis egy, a Tisza árterébe nyúló földnyelven alakult ki.

A szeri Pósa(fi) családon kívül a 14. század elején Leéki János is birtokosa volt Szegnek. A Becse-Gregor nemzetség valószínűleg csere útján lett részbirtokosa a falunak. Az utódok, Töttös és Vesszős mesterek pedig a környező területek jelen­tős részét is megszerezték, amelyeknek köz­pontja Lele volt.

A helység nevét szeri Pósafi Pé­ter 1415. évi birtokfelsoroló oklevelében találjuk. Névírása 1423-ban Zeegh, 1426-ban Zeg, 1471-ben Zegh és 1472-ben Zeegh.

A Pósafi család 1471-ben kihalt, az oldalági örökösöket teljesen mellőzték. Új birtokos került Szeg birtokába Guthi Országh Mihály nádor, nádasdi Ongor János és Sáry Péter.[3] Majd a 15. században Szeg falu a Zeleméri család tulajdona osztatlan állapotban volt a család kezén.

Török idők

A település nevéhez a ‘vár’ név későbbi hozzáadás, mert a 16. században az akkor tulajdonos Dóczy-család erődített kúriát építtetett. 1516 körül Dóczi Jánosé a falu, amelyet örökségben nyert atyjától. Birtokainak központja lett, mert ide építette kastélyát. Dóczi 1534-ig volt birtokosa az itteni birtokoknak.

1528 novemberében János király kíséretével Szegvárra érkezett, amelyet Ferdinánd-pártiak foglaltak el a Dócziaktól. A gyanútlanul közeledő királyt és kíséretét megtámadták a kas­tély tornyából lőtt nyíllal, amely János király lábát találta s ezért élete végéig sánta maradt. A falu már ekkor magán viselte a török pusztítás első nyomait. A birtokjog ezután Dóczi Miklósé, aki alig pár évig tulajdonolhatta. 1559-ben Zaynak és társainak adományai között Szeg is szerepel.

A birtoklás nem volt nyugodt, mert 1555-től Mágocsy Gáspár gyulai várkapitány rendre lefoglalta a környékbeli falvakat, mint Gyula várához tarto­zókat.

1557–58-ban 20, 1560–61-ben 13, 1570–71-ben 27, 1578–79-ben 30 ház állt benne.

Az 1596. évi tatárpusztításnak Szeg is áldo­zatul esett.[5] Ezután puszta terület, amelyet Ilosvay István foglalt le.

Ilosvay utódai közül Mocsári Ilona és ennek fia Győrfy János tartott rá igényt és 1631-ben az egri káptalan előtt tiltakozott eladományozása ellen, de kevés sikerrel, mert Széki Péter, később szendrei alkapitány szedte a puszta utáni bérletet vásárhelyi és szentesi bérlőktől. Özvegye Básti János neje lett, így jutottak Szeg-puszta után bér­leti viszonyba a makaiakkal és a vásárhelyi lakosokkal. 18-19. század

A török uralom megszűnése után a szegedi kamara továbbra is megengedte a vásárhelyieknek, hogy bérbevegyék. 1720-ban Szentes pusztái között említik.

1722-től a Károlyi grófi család birtoka. Gróf Károlyi Sándor adomány­leveleiben mint Szeghvár-puszta néven van fel­jegyezve. Templomát 1739-ben a földesúr építette, de eredetileg csak szentélye volt.[5] A Károlyiak katolikus családokat hoztak be az alig pár ember által lakott faluba, helyreállították a Dóczy-kúriát és tatarozták a templom szentélyét.

Az uradalmi gazdálkodás rövid időn belül, állandó áttelepítéssel, jelentősen szaporította a helység lakosságát. 1759-ben 124 férfi lakosa közül 82 jobbágy és 24 zsellér volt.

1737-ben 41 család, 1745-ben 99 család, 1759-ben 267 család, 1773-ban pedig 354 család, azaz csaknem 2000 ember lakott a faluban.

Leírás a településről a 18. század végén:

„SZEGVÁR: Magyar falu Csongrád Várm. földes Ura Gr. Károlyi Uraság, lakosai katolikusok, fekszik Kurtza vize partyán, a’ Tiszához 1/2, Szenteshez 1, Szegedhez 5 mértföldnyire. Díszesíti a’ szép Vármegyeháza, földgye fekete, és jól termő, fája határjában nintsen, de igen számos marhákat nevelnek, gabonája, nádgya, hala, szárnyas vadgyai bőven vannak; az Uraságnak serháza is van benne, szőleje kevés. Békerítik áradások idején e’ helységet n. ny. Kurcza vize, é. Kontratava, dél. Korágytava; Lándon nevű tava hallal bővelkedik; piatzok Ketskeméten, és Pesten van.”
(Vályi András: Magyar országnak leírása, 1796–1799)

1773-ban Szegvár lett Csongrád vármegye központja. Szeged mellőzésével gróf Károlyi Sándor javaslatára saját kastélyába helyezték a megye­házat.[5] Újabb viták után 1776-ban újból Szegvárt jelölték ki, mikor 836 forintért a Károlyiak eladták a kastélyt a vármegyének és székházzá alakították át.

A vármegye a kastély mögé téglából készült erődöt is építtetett, azon belülre egy börtönt a Dóczi vár alapjaira. A börtönt a 20. század derekán lebontották, de a téglaerődítményekből még valamennyi áll.

1785. évben II. József császári rendelettel egyesítette Békés, Csanád és Csongrád vármegyéket és az új hármas megye székhelyének Szegvárt jelölte ki.

Az 1784—85. évi népszámlálás adatai szerint Szeghváron 299 ház állt és 354 család volt a lakossága.[5] 1827-ben 458 házban 3883 ember lakott a megye székhelyén.

Népességi viszonyai a 19. században:

1828-ban 4001,
1852-ben 4508,
1900-ban 7249 volt az összlakosság.

Szegvár egészen 1883-ig vármegyeszékhely volt, ekkor Szentes vette át szerepét. 1872-ben nagyközség lett, ekkor már 5600-an lakták.