Skip to main content

Pitvaros

A települést 1816-ban népesítették be újra 175 evangélikus szlovák nagylaki családdal, akik Sztattyinszki Márton zsellér és Raksányi Imre tanító vezetésével bérbe vették a pusztát a bécsi udvartól. A lakók a település körüli kisebb magaslatokon szétszórtan építették föl szegényes házaikat, ám a bécsi udvar hamarosan tervezőket küldött a faluba, akik megalkották a mai sakktáblaszerű utcahálózatot, a telepeseket pedig kényszerítették, hogy a kijelölt telkeken építkezzenek.

.

A dél-alföldi település Csongrád-Csanád vármegye legszélén, Mezőhegyestől 6, Makótól 30, Szegedtől 60 kilométerre fekszik. Szomszédai: észak felől Ambrózfalva, kelet felől Mezőhegyes, dél felől Csanádpalota, nyugat felől pedig Csanádalberti. A településen keresztülhalad a Gyula és Makó között húzódó 4434-es út, illetve a Tótkomlóstól Makó-Rákosig húzódó 4426-os út, közúton ezeken érhető el a község az említett, végponti települések irányából. Budapest, illetve az ország távolabbi részei felől a leginkább kézenfekvő megközelítési útvonal: a Kövegy-Csanádpalota közti leágazásig az M43-as autópályán, majd onnan a 4451-es, majd a 4434-es úton. Makóról, illetve a 43-as főút felől a 4434-es követésénél egyszerűbben, rövidebb útvonalon érhető el 4432-es, majd a 4426-os úton, de erre az útvonalra a sztrádáról nem lehet rácsatlakozni.

Vonattal a MÁV 125-ös számú Mezőtúr–Orosháza–Mezőhegyes–Battonya-vasútvonalán érhető el a település, ahol a vasútnak egy megállási pontja van. Pitvaros megállóhely a vonal állomásainak viszonylatában Ambrózfalva megállóhely és Újmezőhegyes megállóhely – illetve utóbbi megszűnése óta Mezőhegyes vasútállomás – között található. Fizikailag a község keleti határszélén helyezkedik el, közúti elérését a 4434-es útból észak felé kiágazó 44 326-os számú mellékút teszi lehetővé. Pitvaros környéke az államalapítás kora óta lakott terület volt, még ha a Pitvaros név csak a középkor végén bukkant is fel. Ekkoriban a Korláth család birtoka terült el a mai település helyén, a család e vidéken letelepedő ága később Pitvarosi előnévvel különböztette meg magát. A környék települései 1552-ben pusztultak el egy török hadjárat alkalmával, a következő bő 250 évben a település helyén puszta volt.

A bécsi államkincstár máskor is beavatkozott a falu mindennapjaiba: 1840-ben a település lakóit dohánytermesztésre kötelezték, majd miután ennek a falusiak nem voltak hajlandóak eleget tenni, a kamara elvonta a falu területének kétharmadát. (Ezeken a területeken épült Csanádalberti és Ambrózfalva.) Pitvaros kifejezetten szegény falunak számított, lemaradásának oka a magas területbérleti díj, illetve a településen kiosztott birtokok apró területe volt. (Akkoriban 20 holdas birtokot osztottak, Pitvaroson azonban csak 8-12 holdas területeket.) A település lakói még 1885-ben is az örökváltság összegének részleteit fizették.[3] 1893-ban a bécsi udvar felügyelőt nevezett ki a falu fölé, aki az örökváltság hátralévő törlesztőrészleteit 1943-ig határozta meg. Az örökváltság fizetésétől végül csak 1923-ban, a megugró infláció révén tudtak megszabadulni a pitvarosiak.

Pitvaros történetében a második világháborúig a szlovák nemzetiség volt a meghatározó. Az arányokon a csehszlovákiai magyarok üldözése és az annak nyomán kezdődő lakosságcsere-program változtatott jelentősen. Pitvarosra csehszlovák agitátorok érkeztek, akik a szlovák lakosság kétharmadát rávették az útra, a kivándorlókat a Felvidékről kitelepített magyarok csak részben tudták pótolni. A beköltözők főleg Gútáról érkeztek. 1947-ben a település népessége 700 fővel esett vissza.
A pitvarosi zsidók története

A zsidók viszonylag hamar, már az 1820-as években megérkeztek a faluba. 1854-ben számuk már 14 fő. Az ezt követő években nem növekedett meg a számuk lényegesebben.

Az 1867-ben megalakult községi képviselő-testület tagjai között három virilista zsidó volt, Greininger Fülöp, Greininger Dávid és Klein József. A településen élő zsidók kereskedelemmel foglalkoztak és jómódú családok voltak, házaikat és kereskedéseiket a község központjában építették fel. 1877-ben kijelölték a zsidó temetőt.

A közösségnek nem volt saját imaháza, az 1900-as évekig Makóra jártak istentiszteletre. Az 1880-as- és 1890-es években újabb családok telepedtek le, köztük Daubner Gyula kereskedő, dr. Tischler Sándor orvos, Iczkovits Sándor kereskedő és családja, valamint a Nébel család. 1918-ban a forradalmi események a községet is elérték. November 2-án a tüntetők és a forradalmárok kifosztották és szétverték Iczkovits Sándor és Volovics Ignác üzleteit, de a családokat nem érte bántódás. Az első világháború alatt egy pitvarosi zsidó katona is elesett a harcokban. A két világháború között a közösség lélekszáma megfogyatkozott.

1940-ben halt meg az idős Nébelné, akit a pitvarosi temetőben helyeztek örök nyugalomra férje mellé. Temetésén a falu lakosságának nagy része részt vett. Ő volt az utolsó, akit a zsidó temetőben eltemettek.

1942-ben Erdélyi Györgyöt munkaszolgálatra vitték, 1944 áprilisában a három Nébel testvért, Erdélyi Sándort internálták. Az itt maradt családtagokat 1944 májusában egy szekéren szállították be a makói gettóba. Innen Szegeden keresztül az Auschwitzi koncentrációs táborba kerültek, ahol mindannyiukat meggyilkolták. Pitvarosra csak Erdélyi György tért vissza. A zsidó temető síremlékeit az 1970-es években ellopták.

Pitvaros 1kép

Teljes népesség: 1345

Terület: 13.14 km²

Járás: Makói járás

Irányítószám: 6914

Testvérvárosok:

Gúta (Szlovákia)

Weboldal: www.pitvaros.hu/

Videó: https://youtu.be/7QOlIs3CMgQ

Közeli látnivalók

Disznótoros Napok

Evangélikus Templom

Gasztronómiai Nap

I Világháborús Emlékmű

Nagyboldogasszony Római Katolikus Templom

Pitvarosi Falunap

Pitvarosi kolbász, Disznótoros ételek

Pitvarosi Művelődési Ház és Sportcsarnok

Pitvarosi Petőfi Sándor Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

Pitvarosi Puszták Tájvédelmi Körzet

Polgármesteri Hivatal

Szlovák Tájház-Szlovák helytörténeti gyűjtemény

Termelők

Varga Sándorné

lakásdekorációs termékek

X