Skip to main content

Királyhegyes

Királyhegyes, Csongrád-Csanád vármegyei kisközség, Makótól 17 km-re, északkeletre helyezkedik el, közel a román határhoz. Mindössze 680 lelket számláló kistelepülés.

Eredetét tekintve tehát, Királyhegyes telepes falu. Bár története során többször elpusztult, Királyhegyes valamiképpen mindig újjáépült, újjátelepítették. Ennek oka nemcsak a jó termőföld adottsága, hanem az is, hogy az emberek tudnak is bánni vele. A mezőgazdaságban termesztett növények között kiemelkedik a vörös hagyma, a fokhagyma, búza, kukorica, árpa.

A település külterületének élővilága gazdag apróvadakban – fácán, vadkacsa, őz – így több társaság is kínál vadászati lehetőséget az idelátogató vendégeknek.

A község központjában néhány tekintélyes XIX. századi ház található. 1902 –ben a főtéren álló neogótikus stílusú római katolikus templom, és az általános iskola, 1926-ban pedig a községháza, az orvosi rendelő és a plébániahivatal épült fel. Az 1950-es években gazdagodott a község a Művelődési Házzal, 1970-es években az óvoda és könyvtár épülete készült el. Királyhegyest gyakran a nyugalom és béke szigeteként emlegetik. Nem véletlen, hiszen a Dél –Alföld keleti részét kitevő természetvédelmi terület közepén helyezkedik el. Kellő, de nem elérhetetlen távolságra a lassan elviselhetetlen nagy forgalmú főútvonaltól, a stresszes nagyvárosi élettől. Aki erre a biztonságra vágyik, megtalálja számítását és jól érzi magát itt. Olyan emberi életteret teremthet magának és családjának, amelynek középpontjában az igazán fontos értékek kaphatnak hangsúlyos szerepet. Az olcsó telek és ingatlan árak, a már kiépített infrastruktúra egyre több fiatal házaspárt vonz és késztet letelepedésre községünkben. Megoldott az állandó orvosi ellátás, a gyermekek óvodai és iskolai elhelyezése, oktatása. Aktívan működő civil szervezeteinkben mindenki megtalálhatja a képességeinek, adottságainak megfelelő szabadidős elfoglaltságot, szórakozási lehetőséget. Több, helyi mezőgazdasági és ipari vállalkozó is kínál munkalehetőséget, de Makó város is befogadó képes. Engedjék meg, hogy figyelmükbe ajánljam még, külterületünket Csikóspusztát, amely a természet közeli állapotban megmaradt élőhelyek egyike, s ami 1997 óta a Körös-Maros Nemzeti Park gondozására bízott tájvédelmi terület. Nincs akit magával ne ragadna háborítatlan nyugalmat árasztó csendje, tiszta levegője.

Királyhegyes 1kép

Teljes népesség: 602

Terület: 29,8 km²

Járás: Makói járás

Irányítószám: 6911

Testvérvárosok:

még nincs

Weboldal: kiralyhegyes.hu/

Videó: https://youtu.be/gnvRrhKTklo

Közeli látnivalók

Blaskovics kripta

Blaskovics-család egykori majorja, kúriája, kápolnája

Csanádi-puszták

Csikósi erdő

Csikóspuszta

ebeczki Blaskovich Bertalan- táblabíró, 1816 és 1827 között a kecskeméti járás szolgabírája, a Vaskorona-rend vitéze.

Erdei Lak

Hegyesi Dalkör

Hegyesi Éléstár

Kanálka manufaktúra

Királyhegyes Község Önkormányzata

Művelődési Ház

Szent Kereszt Római Katolikus Templom

Termelők

Deák Szilvia EV

sajt és egyéb tejtermék

Kanálka manufaktúra

Prémium minőségű alapanyagokból hagymalekvárok, chutney-k, tésztaszószok, zöldségkrémek, sült zöldségeket készítenek. A Kanálka termékek 2013-ban születtek meg, és indult el az üzem egy csodálatos kis faluban, Királyhegyesen. A manufaktúra értékes munkát teremt az itt-élőknek és a környékbeli zöldségtermesztőknek, beszállítóknak. Célunk hogy a Csongrád-Csanád megyei különlegesen finom alapanyagok hírnevét terjesszük.

X