Földeák

Történelem

A település lakóit a XV. században “fyldeáki” névvel jelölik (1449-1451,1506) amely arra utalhat, hogy egytelkes nemesek lakják, területének egy része a csanádi káptalan birtokában volt, ekkor már állt Szt. Márton tiszteletére szentelt temploma. A török időkben végvári vitézek kapták birtok adományként / Toldy Mátyás, Szalai Ferenc, Sárkány Dénes, Szabó János stb./ 1561-ben, akik azonban ténylegesen birtokba venni nem tudták.

Templomát közben tarisznyavárrá (erőd – templommá) alakítják. Mint számos alföldi település esetében történt, itt is a 15 éves háború nagy tatárjárása szakította meg az élet folyamatosságát. Ám a falu hamarosan újjáépült, ismét rendbe hozta templomát,1647-ben már bírája és esküdtjei vannak, tíz év múlva pedig saját pecsét vésésére adnak utasítást. Ezen a pecséten egy jobbra kinyúló kardot tartó vágott kar látszik (1658). A török kiűzése idején a Gyulát kiéheztetni akaró császári csapatok 1686-ban e település lakóit is kitelepítették, ami pusztulását vonta maga után. Újratelepítése 1723-tól folyamatos, főként szegedi ( alsóvárosi) és makói zsellérek települtek ide. 1729-ben a kamarától Návay János (korábban szegedi plébános) az ősi Návay nemesi család sarja (régi nemességüket III. Károly 1711-ben már megújítja) részben megvásárolja, részben donatio mixta – ként szerzi meg testvérei gyermekeinek. A család tagjai 1809-ben a település Karabuka nevű határrészére dohánykertészeket telepítettek, így alakult ki egy új település, amely a Földeák nevet tovább vitte, elődjét pedig Óföldeáknak kezdték nevezni. Óföldeákot több alkalommal elöntötte a Tisza és a Maros,1845-ben a falut is romba döntötte. Ekkor a lakosság földet cserélt a birtokosokkal és többségük a fentiekben említett új faluba Földeákra – települt át. A helyben maradottak utódai a mai Óföldeák lakosai. Földeák az áttelepülést követően rohamos fejlődésnek indult. A faluért az 1854-1891 között itt szolgáló Oltványi Pál plébános tett.

Templomot építtetett, több alapítványt létrejötte fűződik nevéhez. Kijárta az állandó orvosi ellátást, gyógyszertárat, piac-, és vásártartási jogot. A XX. század elejétől pezsgő kulturális élet jellemezte a települést. A KALOT, a Gazdasági Egyesület, a Szent Vince Szeretet Egyesület, a Szívgárda Szövetség rendszeresen adott elő népszínműveket, ezeknek a szervezeteknek saját könyvtáruk is volt. A II. világháború elsöpörte ezeket, s másfajta fejlődés vette kezdetét… Az itteni szorgos, dolgos embereknek köszönhetően a község fejlődése (a politikai-társadalmi átalakítás) ellenére 1945 után is töretlennek mondható. A rendszerváltást követően megalakult a községi önkormányzat, vállalkozásokat alapítottak, boltokat nyitottak az itt élők, de a község fő profilja a múlt századok hagyományain alapuló földművelés maradt.