Skip to main content

Csengele

A szomszédos települések: észak felől Petőfiszállás, északkelet felől Pálmonostora, délkelet felől Kistelek és Balástya, dél felől Kömpöc, délnyugat felől Kiskunmajsa, északnyugat felől pedig Jászszentlászló. A bronzkorban is már lakott volt, a Mételyes dűlőben 1932-ben kerültek felszínre ebből a korból származó agyagedények.

Magyarország déli részén, a Dél-Alföldön, Csongrád-Csanád vármegye északi részén található.

Az Árpád-korban két temploma volt a településnek, Alsó- és Felsőcsengelén 1-1. A Bogárháti templomot a tatárok pusztították el, amit a kunok újjáépítettek. A felsőcsengelei templom romjait 1891-ben tárta fel Reizner János. Valószínűleg a 16. század közepén a törökök gyújtották fel. A középkorban Szeged városa a kunokkal közösen legeltetésre használta a csengelei pusztát.

Egy 1570-es török összeírás szerint 3100 szarvasmarhát tartottak ezen a területen. 1852-ben elkezdték a pusztát bérbe adni. 1890-ben kezdte meg működését az első iskola, a belsőcsengelei. A 19. század második felében Kordás Mihály szélmalmot épít.

1909-ben vasútállomás létesült. 1914-ben megkezdte az első helyi orvos a működését. 1934-ben motormalom épült. 1936-ban kezdte meg az első helyi lelkész a működését, a parókia 1938-ra készült el. 1941-ben elkészült az I. fokú közigazgatási kirendeltség épülete, de csak 1943-ban kezdte meg működését. 1945-ben megszűnt a földbérlői rendszer, a földeket szétosztották. 1948-ban 250 házhelyet osztottak ki a majdani falu területén. 1950-ben önálló községgé nyilvánították Csengelét.

Csengele 1kép
Csengele 2kép

Teljes népesség: 1915

Terület: 60,66 km²

Járás: Kisteleki járás

Irányítószám: 6765

Testvérvárosok:

Ering (Németország), Nowa Slupia (Lengyelország)

Weboldal: www.csengele.hu/

Videó: https://youtu.be/-x54ogwovKQ

Közeli látnivalók

Árpád-kori falusi templomrom

Balogh István Sándor

Csengele ház

Csengele Községi Önkormányzat

Csengelei Faluház

Csengelei puszta

Feketehalom

Kis Bérces Zita

Kocsányos tölgyfa csoport

Koncz Lajosné

Magyar István

Molnár Mihály

Nagy Bandó András

Nemere István

Petróczy Erzsébet

Széll János

Szent Imre Családnap

Szent Imre Római Katolikus Templom

Tanács Attila

Toldi József

Vincze János

Termelők

X