Skip to main content

Baks

Szegedtől mintegy 35 kilométerre északra fekszik, a Tisza jobb partján, a Pusztaszeri Tájvédelmi Körzetben. Szomszédai: észak felől Csanytelek, északkelet felől Szegvár, kelet felől Mindszent, dél felől Dóc, délnyugat felől Ópusztaszer, északnyugat felől pedig Tömörkény.

A község területe régóta lakott. Már az őskorban is emberi település helyéül szolgált, mivel pár éve szántás közben kerültek elő olyan 3400 éves arany ékszerek, melyek ezt bizonyítják. Anonymus krónikája szerint Árpád fejedelem és vezérei a szomszédos Ópusztaszer területén „ejtették meg szerét az ország dolgának”.

Bizonyos, hogy Árpád népe ebben az időben lakta községünk mai területét, mely Ond vezér fennhatósága alatt állt.

Századokon át palánkkal és sövénnyel védett vár állt a mai Baksi part helyén. A terület hosszú ideig királyi birtok volt. 1621-től Bethlen Gábor adományozta Kornis Zsigmondnak a törökök által elpusztított területet.

Házak újra az 1800-as években épültek újra e területen. Ezek a szomszédos Mindszent és Tömörkény községek külső birtokai voltak. Ebben az időben telepítették be a terület nagy részét szőlővel és gyümölcsössel. Innen kapta a későbbi falu is a nevét „Baksiszőlő” néven.

Baks első iskolája a II. Rákóczi-iskola a XIX. sz. elején épült, Eötvös reformtörekvéseinek nyomán. Az egy tantermes iskola neve később az ott tanító Halmos Gézáról Halmos-iskolára változott.

A második iskola a Petőfi-iskola nevet viselte, amely a Baksimajorban, a grófi birtokon működött, 1-8 osztályos összevont oktatással egyetlen tantermében.

1925-ben készült el a gróf Klebersberg Kunó-féle harmadik iskola, a Kossuth-iskola két tanteremmel. Neve az ott tanító Szilvási Józsefről Szilvási-iskolaként vált ismertté. 1946-ban indult meg a községben az általános iskolai oktatás, az iskolák államosítása után.

1945 februárjában a községben megszervezték a Földosztó bizottságot, melynek a feladata volt a Pallavicini földbirtok felosztása. Így sok családnak lehetősége nyílt saját ház építésére.

1947. augusztus 1-én Baks község önálló községgé alakult.

A közlekedési helyzet az 1920-as évektől kezdve javuló tendenciát mutatott. Ekkor még csak egy műút kötötte össze Baksot Sövényházával és Kistelekkel. Innentől kezdve folyamatosak voltak az útépítések. A lakosok sok ezer társadalmi órával megépítették a községben a járdákat, melyeknek hossza meghaladja a 20 km-t.

A község önállóvá válásakor, 1947-ben épült meg az orvosi rendelő, melyet később kibővítettek.

Ekkor már tervezték az egészségház létrehozását, melyre a helyi lakosok pénzt és társadalmi munkát ajánlottak fel. 1987-ben pedig átadásra került az egészségház a gyógyszertárral együtt.

Bakson 1968-ig nem volt olyan intézmény, amely az emberek szórakozási, művelődési igényeit kielégíthette volna. Az 50-es 60-as években a Kossuth-iskola tantermeit vették igénybe művelődési célokra. Itt tartották a bálakat, az ismeretterjesztő előadásokat, politikai gyűléseket, de itt lépett fel az iskola amatőr színjátszó csoportja is.

Községünkben 1967. decemberében avatták fel a művelődési házat, melynek nagyterme a színpaddal az öltözőkkel alkalmassá vált zenés-táncos előadások fogadására, megtartására. A 80-as évektől kezdve a nagytermet bérbe vette a Csongrád Megyei Mozi üzemi vállalat. Később a községi könyvtár is itt kapott helyet.

A rendszerváltást követően a tanácsok szerepét az önkormányzatok vették át. Az első önkormányzati választások érdekessége volt, hogy több esetben a volt tanácselnököt választották meg polgármesternek. Így történt ez nálunk is.

Az utóbbi időben növekedett a vállalkozások száma a községben. 1990-től kezdve 40 magánvállalkozás indult, jelentős részük a kereskedelem területén. 1998-ban már több, mint 60 vállalkozást tartanak nyílván a faluban.

A mezőgazdasági vállalkozók egy része is a munkanélküliségből menekült a kistermelésbe. Jelenleg 360 őstermelőt tartanak nyilván.

Az idegenforgalmat fellendítő 150 főt befogadó Park Fogadó szintén vállalkozásban működik.

1993-ban helyezték üzembe a falu határában működő benzinkutat, amely azóta is működik, meghatározott nyitva tartással.

A rendszerváltás óta folyamatosan épültek az úthálózatok a községben, elkészült a faluház melletti parkosítás, uniós szabvány szerint épült meg az új játszótér, és pályázati pénzekből felújításokra került sor a közintézményekben.

Baks 1kép
Baks 2kép

Teljes népesség: 1977

Terület: 61,92 km²

Járás: Kisteleki járás

Irányítószám: 6768

Testvérvárosok:

Tiszakálmánfalva, Budiszava

Weboldal: baks.hu/

Videó: https://youtu.be/n6JKkU-TOok

Közeli látnivalók

Baks Község Önkormányzata

Baksi csodaszarvas

Baksi-puszta, Süli- és Palásti-erdő

Csaj-tó

Három színű tésztából font lovári foszlós kalács

Jézus Szíve Római Katolikus Templom

Korom Pál

lovári tyúklecsó

Művelődési Ház és Könyvtár

Tájház

Temetőpart

Tűzoltó múzeum

Világító óriáskereszt

Termelők

X