Wesselényi Népfőiskola
Érték bemutatása:
A Wesselényi iskola 1930-ban épült a Szatymazi út mentén. Az épület a késő romantika stílusainak jegyeit viseli. Téglalap alaprajzú, magastetős földszintes épület, előtte korpusszal. Az utca homlokzatát a kiemelt főbejárat határozza meg. Ez az épület a székhelye a Wesselényi Népfőiskola és Tájvédelmi Egyesületnek, amely az ország legrégebben folyamatosan működő Népfőiskolája. A Wesselényi Népfőiskola messze földön egyedüliként őrzi a tanyai iskola egykori örökségét, a népművelést. A korábban ide járó általános iskolai diákok estéken szorgalmasan bővítették tudásukat, kezdetben mezőgazdasági ismeretekkel. Ekkor még Kertbarát kör elnevezés volt az elfogadott szervezeti forma, melyben ez megvalósulhatott.
1972-ben tartották az első összejövetelt. A valamikor oda járó gyerekek nyugdíjas korukban is eljárnak, és az akadémikusok, professzorok szájából hallják a tudomány legújabb eredményeit. Azóta minden évben a késő őszi, téli hónapokban előadássorozatot szerveznek. Talán a „Mindentudás Egyeteme” című előadássorozathoz lehetne hasonlítani ezeket az estéket, melyeket díjmentesen látogathatnak az érdeklődők. Az előadások általában hétfői napokon, 18 órakor kezdődnek. 2022-ben ünnepli fennállásának 40. évfordulóját a népfőiskola.
Járás: Mórahalmi járás
A nemzeti érték fellelhetőségének helye: ZsombóIrányítószám: 6792Érték szakterülte kategória: Kultúra