Vígh Antal kaskötő tevékenysége

Érték bemutatása:

Vígh Antal, 1936. 05. 28-án született Apátfalván. Vígh Imre és Herczeg Mária
gyermekeként, hárman voltak testvérek, a család mezőgazdasággal foglalkozott. Tanyán
nevelkedett fel, gyalog járt iskolába, 5 km-t kellett gyalogolnia minden nap. Általános iskolát
végzett, azután szüleivel földműveléssel foglalkozott a katonaság megkezdéséig. 1957-1959
között katona volt a Szombathely-Ják határőrségnél. 1960-tól a mezőgazdasági
szövetkezetben dolgozott. 28 évig állattenyésztéssel foglalkozott, többnyire tehenekkel és
libákkal. „1961-ben megnősültem, feleségem Langó Margit. 2 gyermekünk született, Antal és
Margit, van már 5 unokánk és 2 dédunokánk. Feleségemmel 57 éves házasok vagyunk,
nyugdíjasként élünk Apátfalván. Még most is foglalkozunk földműveléssel, szabadidőmben
kirándulunk és kosárkötéssel foglalkozok.
10 éves koromtól kezdve, apukám tanított meg a kosárkötésre. Akkor még nagyon sok
vessző volt, abból kötöttük a kocsikasokat, amiket kukoricaszállításra használtak a
parasztkocsikhoz. Aztán felváltotta a kasokat a műanyag kaska és aztán a műanyag vödör.
Kiirtották a vesszőket, mert nem kellett a senkinek a vesszőkas, és a műanyag használata
jobban elterjedt itthon. Abbamaradt a kaskakötés, nagyjából 10 éve újból elkezdtem, mert
igény volt rá a faluban. Egyedül azzal van a probléma, hogy nehéz jó minőségű vesszőhöz
jutni, mert nincs termelés, olyan jó minőségű nincs is, mint 50 évvel ezelőtt volt.
Ha vesszőhöz jutok, üvegek köré készítek fonatot, emellett párszárítót, kaskákat
kötök, a tűskosártól a polyvahordóig. Móricz Ágnes, az akkori művelődési ház igazgatója
kért fel rá, hogy készítsek párszárítót a szegedi Móra Ferenc Múzeumnak. Bárkányi Ildikó
látogatott el hozzánk és videóra vette, ahogyan egy párszárítót kötök, illetve elvitte a szegedi
múzeumba a néprajzi részlegbe.”
A kaskötés azért alakult ki ezen a környéken, mert a Maros árterében nagy
mennyiségben megtalálható volt a fűzfa, melynek vesszőjéből el lehetett készíteni a
mezőgazdasághoz szükséges segédeszközöket. A vesszőről tudni kell, hogy nem lehet
leszedni csak mikor megcsípi kicsit a fagy és lehull a levele, mert különben a színe
megfeketedik, nem marad sárga. A levágás után átválogatás következik méret és hossz
alapján, a fenéknek, az oldalkaróknak és az oldal megkötésnek. A fenék karójának erős, 8
szál, a bekötéséhez vékony vessző kell. Az oldalkarónak ismételten erős, a bekötéséhez pedig
a kaska méretétől függően lehet vékonyabb, de lehet vastagabb vesszőt is felhasználni.
A füléhez ki kell választani, a kaska méretéhez megfelelő vesszőt. Amennyiben nagy
a kas, vastagabb vesszőt kell használni, ha kisebb, akkor vékonyabbat. Valakit, ha érdekel,
lehet tanulni.
Régen mezőgazdasághoz és állattenyésztéshez legfőképp kasokat, kocsikast, kotló
borítót, párszárítót, üvegbekötést készítettek. Halászathoz pedig varsát. A mindennapi életben
is használatosak voltak fűzfa vesszőből készült tárgyak, mint például a tű tárolására használt
kas. A feleségemnek kötöttem 57 évvel ezelőtt egy mandula zöld vesszőből készült
tűskosarat, amit még mindig használ. Ilyen vesszőt már nem lehet találni, pedig akkoriban ez
a vessző nem volt ritkaság. A használati tárgyak akkor voltak a legtartósabbak, ha ebből a
vesszőből készültek.
Néhány éve felkapott lett a kaskötés. Járok bemutatókra, kiállításokra. Van
tanítványom is Tóth Tamás. Ő már sokat volt itt, lassan önállón is tud majd kast kötni.
6. Indoklás az értéktárba történő felvétel mellett:
A települési értéktárba a kaskötő tevékenysége révén kerül be. Egy ritka paraszti mesterség
tudója. A hagyományos kaskötési módot műveli, hántolatlan vesszőből dolgozik.
Vígh Antal Apátfalva talán utolsó kaskötője, aki a hagyományos paraszti kaskötést műveli.
A mesterséget apjától tanulta meg. Egy ideig nem művelte, hiszen nem volt rá kereslet. Most
újra nekifogott. Kezei közül a paraszti élet munkaeszközei kerülnek ki. Készít kasokat,
csirkeborítót, párszárítót. De egyéni igényeket is igyekszik teljesíteni, például varsát is kötött már.