Skip to main content

Vasútállomás és őrházai

Érték bemutatása:

1872-ben megindult a vasúti közlekedés a Nagyvárad-Fiume nemzetközi vasútvonalon, amely a Vásárhelyi-pusztán is áthaladó hajdani, kereskedő-vásározó közlekedést jelentős mértékben megváltoztatta, ezzel együtt a tanyavilág gazdasági helyzetét is átalakította. A nevezett vasútvonal a mai Székkutas területén is keresztülhalad. A településnek először nem volt önálló állomás épülete, csak egy őrház 78. számmal ellátva, amely a „Sámson” megállóhely nevet viselte. 1900-ban a Magyar Királyi Posta önálló hivatalt létesített, az időközben „Vásárhelykutas”-ra átnevezett megállóhelyen. A lakossági, a vasúti és a postai forgalom növekedésének hatására a város új, nagyobb állomásépületet építtetett, amely 1908-ban készült el. Mellette, a helyi lakosok kezdeményezésére, 1909-ben jószágrakodót és áruraktárt építettek. A vasútállomáshoz tartozó másik kisebb épületből, az „őrházból”, a jelzőt, a váltót kezelik, és a sorompót is innen működtetik. Hugo Hartung, német író regényének egyes részei, a belőle készült filmnek több jelenete ehhez a helyszínhez kapcsolódik.

Járás: Hódmezővásárhelyi járás

A nemzeti érték fellelhetőségének helye: Székkutas

Irányítószám: 6821

Érték szakterülte kategória: Épített

Vasútállomás és őrházai 1kép
Vasútállomás és őrházai 2kép
Vasútállomás és őrházai 3kép
Vasútállomás és őrházai 4kép
X