Skip to main content

Vásárhelyi bibliotékák

Érték bemutatása:

A „Vásárhelyi bibliotékák” megnevezésű nemzeti érték három részből áll. 1. A Németh László Városi Könyvtár helyismereti gyűjteménye, amely Hódmezővásárhely múltjának legteljesebb dokumentum együttese, amely már önmagában is unikum és helyi érték. Gyűjtőkörébe a város és annak jelenlegi és történelmi határa, valamint Mártély és Székkutas tartozik. Gyűjtik az itt kiadott és a régióról szóló dokumentumokat, kronológiai és tematikai korlátok nélkül. Az állomány hagyományos dokumentumokból áll, nagysága 7060 kötési egység. 2. Isépy Tamás könyvtára a hódmezővásárhelyi Németh László Gimnáziumban. A kiváló jogász és politikus magas színvonalú gyűjteménye arról árulkodik, hogy gyűjtője egy átlagon felüli humán műveltségű, széles érdeklődési körű ember, akinek életformája volt az olvasás.
A könyvtár értékét a felhalmozott kötetek összessége adja. A gyűjteményben 13027 kötet található, amely fele részben szépirodalom (6136), fele részben szakirodalom (6891). 3. A Bethlen Gábor Református Gimnázium könyvtára hetvenezer kötetével és muzeális anyagával a gimnáziumok között országos jelentőségű gyűjtemény, így szükségképpen szerves része a települési, a tájegységi és a megyei kulturális örökségnek. A bibliotéka egyedi értéke, hogy 1723 óta szervesen fejlődő gyűjtemény, amely példázza, hogy a protestáns iskolakultúra hogyan teremtette meg egy alföldi mezőváros szellemi központját, az miért és hogyan válhatott nemzeti kinccsé. A kurrens anyagot tartalmazó harmincezer kötet galériás rendszerben az olvasóteremben, míg a muzeális állomány (az 1945 előtti dokumentumok) egy másik helyiségben várja olvasóit: a kutató tanárokat és diákokat.

Érték indoklása:

Mindhárom bibliotéka tartalmaz olyan dokumentumokat, amelyek egyediek, másutt a világon nem léteznek. Valamennyi helyismereti gyűjtemény alapját képezi egy kisebb közösség közös emlékezetének, és garantálja a hagyományok generációkon át történő közvetítését. A közösség kiemelkedő alakjainak szellemi és kulturális horizontját leírásokkal méltathatjuk, de tényszerűen csak az egyben megőrzött könyvtáruk igazolhatja az állításokat.

Járás: Hódmezővásárhelyi járás

Az értéktárba történő felvételéről rendelkező határozat száma: 17/2015.(IX.20.) CsMÉB hat.

A nemzeti értéket nyilvántartó adatbázis megnevezése: Csongrád Megyei Értéktár

A nemzeti érték fellelhetőségének helye: Hódmezővásárhely

Irányítószám: 6800

Érték szakterülte kategória: Kultúra

A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája (bibliográfia, honlapok, multimédiás források): Borus Gábor-Simon Ferenc: Vásárhelyi bibliotékák. A hódmezővásárhelyi könyvgyűjtemények értékeinek bemutatása. 2014. 62. p. Kézirat az „Új értékek gyűjtése és azok helyi és országos értéktárba kerülésének elősegítése támogatási célú” kutatási pályázatban. Kőszegfalvi Ferenc: Könyvtári évszázad – Hódmezővásárhely 1907-2006. Hódmezővásárhely. 2006. > Baricz Zsolt: Bibliotékánk évszázadai. Csongrád megyei könyvtáros, 1990/1-2. sz. 12-17. http://olvasas.opkm.hu/Plugins/KonyvEsNeveles/index.php?view=articlePrint&id=135

Vásárhelyi bibliotékák 1kép
Vásárhelyi bibliotékák 2kép
Vásárhelyi bibliotékák 3kép
X