Városháza
Érték bemutatása:
Az eklektikus palotákkal körülvett téren található a neobarokk stílusban épült Városháza. Az épület alapkövét 1799-ben helyezték el és Vedres István tervei szerint Schwörtz János építette fel. Az árvíz alatt megrongálódott épület alapjaira Lechner Ödön és Pártos Gyula tervei alapján új, egyemeletes Városházát emeltek 1883-ban. Az épületet a mellette álló Bérházzal a ” Sóhajok hídja” köti össze, mely az 1883-as királynapokra készült, amelyek során Ferenc József meglátogatta a 1879-es nagy árvíz után újjáépült várost. A király és kíséretének szállása megoszlott a két épület között és a kapcsolat megteremtése érdekében építették a zárt hidat. A lépcsőházat színes üvegablakok díszítik, az egyiken olvasható a Ferenc Józsefnek tulajdonított híres mondás: „Szeged szebb lesz, mint volt !” A közgyűlési terem falait olajfestmények díszítik, a mennyezeten freskó látható, mely Vajda Zsigmond munkája. Itt tartotta rendszeresen havi felolvasó ülését a Dugonics Társaság. A Városháza hangulatos udvarán tartják nyárestéken a Muzsikáló udvar kamarahangversenyeit, valamint a Városházi esték prózai és zenés előadásait.
Járás: Szegedi járás
A nemzeti érték fellelhetőségének helye: SzegedIrányítószám: 6720Érték szakterülte kategória: Épített