Várkonyi Gyula

Érték bemutatása:

A sándorfalvi fölnevelő közeg, s az ehhez való kötődés legmarkánsabban talán Várkonyi Gyulánál érhető tetten a községgel valaha is kapcsolatba került művészek közül. Bár 1947. szilveszterén Szegeden született, gyermekkorát Sándorfalván élte, ötgyermekes kovácsmester fiaként, szegény emberek között. A kemény, ám tiszta erkölcsű és értékrendű paraszti világ, a rendkívüli módon gazdag természeti környezet, melyben felcseperedett, életmeghatározó élmény lett számára. A korán munkára kényszerülő, érzékeny fiú élénk képzelőereje, kifejezésre késztetése már kisiskolás korában megnyilvánult, rajzolgatott, festegetett, tangóharmonikázni kezdett. Édesapja megbetegedése miatt továbbtanulás számára csak „kenyérkereső foglalkozással” volt lehetséges, 1964-ben bútorfestőinas lett, Szegeden. Itt került kapcsolatba Vlasits Károly festőművésszel, a Tábor utcai képzőművész kör vezetőjével, aki kemény „festőinasságra” fogta, rajzolni, formázni tanította.

Mentora három évvel később bekövetkezett halála olyannyira megrázta az ifjú Várkonyit, hogy mindenféle inasságot otthagyott, zenészként kereste a megélhetést, az önkifejeződést. A sors útjába vezette azonban Siha Sándort, aki második mestere lett, a művészi ábrázolás, a festészet technikai titkaiba avatta be az 1968-ban végleg Szegeden letelepedő fiatalembert. A még keményebb művészi stúdiumokhoz, tehetsége kibontakoztatásához nagyban hozzájárult, hogy 1968-ban Pusztamérgesen megrendezték Várkonyi Gyula első önálló tárlatát, majd bekerült a fegyveres erők szegedi klubjának képzőművész körébe, aminek inspiráló alkotó közegében közel egy évtizedig munkálkodott. A kört vezető Zombori László festőművész irányítása, kritikája mellett ez időben tehetségét bontogató hatással voltak rá neves szegedi festők, s itt került kapcsolatba, barátságba Kelemen Kristóf szobrászművésszel, akit máig példaképének tekint.

Az alföldi tájat, a tanyavilágot, a vízpartokat, a falusi miliőt és embereket realistán ábrázoló képei sajátos belső kötöttséget, harmóniát sugározva követeltek helyet a klubbéli tárlatokon. S az 1977-es esztendő meghozta Várkonyi Gyula számára az első nagy szakmai elismerést is, a lektorátus bezsűrizte „Fák” című képét a Szegedi Téli Tárlatra.A közben már a szegedi Radnóti gimnázium levelező tagozatán tanuló fiatalemberből versekkel kikívánkoztak irodalmi ambíciói is, és zenélt Káté Kálmán híres cigányzenekarában, sőt, saját tánczenekart is alapított. Sokoldalú tehetségének különböző kifejeződési formái közül azonban a festészet erősödött meg leginkább (bár családjának kenyeret muzsikálással tudott keresni az 1970-80-as években), s ebben szerepe volt a Nyári József festő irányította geszti alkotótábornak, ahol 1978-ban sikerrel szerepelt. Ez idő tájt erős biztatást, segítséget kapott a sándorfalvi művésztárstól, Bod Árpádtól is. Mostoha körülmények között is keményen, sokat dolgozott, termékeny, egyre érettebb festő lett, egyre több tárlaton szerepelt, 1980-as szegedi önálló kiállítása kisebbfajta kritikai vihart kavart a városban.
Az 1983-as esztendő újabb sikert hozott számára, a Magyar Néphadsereg Helyőrségi Művelődési Intézményei részére kiírt országos pályázaton nyert díjat. Eleven, lényegre törő látásmódot tükröző, színgazdag, szépen komponált, látványos, szuggesztív festményeire a „szakma” is mindjobban felfigyelt, 1985-ben például meghívták a Hamburg melletti Rosdorfban rendezett kollektív tárlatra, ahol tizenkét nemzet alkotói közül Várkonyi Gyula képeinek ítélték az első díjat. A Képcsarnok Vállalat közvetítésével festményei 1986-ban eljutottak Japánba. 1989-ben Kanadába kapott meghívást, ahol nemcsak festőként mutatkozott be sikerrel, hanem szabadtéri koncerteken is szerepelt, Torontóban. Ugyanebben az évben előadóművészi diplomát szerzett harmonika szakon, s itthon sűrűsödtek a fellépései kedves hangszerével, de zongoristaként is. Érzelemgazdag, harmóniát kereső-teremtő muzsikájának sok híve lett a napfény városában. Közben természetesen festett, s évente szerepelt kamaratárlatokon képeivel, melyeket pályáján beérve sem érintett meg semmiféle modernkedés, semminő „ izmus” jegyei nem rakódtak rá. Tájképeivel 1991-ben a tokiói Gajigosó Galériában aratott tetszést, majd Bécsben és Berlinben, itthon pedig a sándorfalvi kötődésű mentor, Kelemen Kristóf ajánlotta képeit a közönség szeretetébe.
Szűkebb pátriájában 1998-ban részt vett a Radnóti gimnázium centenáriumi képzőművészeti tárlatán. S ekkorra elérte, amire már sándorfalvi kamaszként is vágyott, gyerekeket taníthatott rajzolni 1998-ban a Csongor Téri Általános Iskola szakkörében. 1996-ban pedig „visszakanyarodhatott” szerette falujába, meghívták képeivel a falunapon rendezett tárlatra; s azt sugallták festményei, hogy sándorfalvi gyökerei erősek, megtartók, élményei meghatározók.