Skip to main content

Váraljai László E.V. (Ásotthalmi fűszerek)

Érték bemutatása:

Édesapánk, Váraljai Dénes, anno a Magyar Televízió műszaki vezetőjeként laoszi útjáról visszatérve, batátát tett ki az asztalra. Nem ismertük, forgattuk, tapogattuk, s barátaink is csodájára jártak a különleges lilás gumóknak. Ezek se krumplinak, se céklának nem néztek ki. Igaz – mint később kiderült –, sok évtizeddel korábban, 1913-ban, majd 1952-ben már kísérleteztek a batátával, voltak szakmai „fellángolások”, még fajtamegőrzőbe is eljutott. Az 1980-s évek elejéig azonban még a tudományos intézményekben is inkább csak a hírét hallották. Sőt, az egyik neves agráregyetemtől írásban kaptunk szakvéleményt, miszerint a batáta nem termeszthető hazánkban.
A családunk ennek ellenére termeszteni kezdte. Most már úgy látszik, meg is honosítottuk hazánkban a Dél- és Közép-Amerikából származó és a trópusokon mindenhol népélelmezési méretekben termesztett növényt. A batátának, azaz az édesburgonyának kevés köze van a krumplihoz, ráadásul egészen más az íze, mint a „rokonoké” és fogyaszthatják cukorbetegek, kisbabák és a glutén érzékenyek, meg a sportolók, a diétázók. A 15 évig tartó termesztési és fajtakísérletek után népszerűsíteni kívántuk az eredményeinket. És persze üzleti okokból is, elhatároztuk, felfuttatjuk a batáta-termesztést. Jó esély van rá, hogy sikerülni fog.

Évekig hiába jártuk vele az országot. Testvéremmel, Tamással sülve, főve, ízesítve kóstoltattuk, de üzleti eredmény nem sült ki belőle. A szakmai bemutatónkon is inkább csak fanyalogtak a gazdák. Ha hallottak is róla, azt gondolták, hogy ez a városi, „úri népségnek” való ínyencség, itthon nem kell az ilyesmi.
Aztán egyszer csak megváltozott a világ. Kiderült, egyre többen érzékenyek különféle összetevőkre, sokan keresnek glutén mentes megoldásokat. Az egészséges életmód hívei hirtelen felfedezték a batátát. Rácsodálkoztak, jé, ez már ilyen régóta kapható nálunk is. Ez nagyon lelkesített bennünket és üzletileg is kezdett beérni az elmúlt évtizedek befektetése. Az egyre bővülő integrációban sok kitartó gazdatársunk van, s ma már az itthoni termésű batáta ott van minden magára valamit adó üzletlánc, zöldségkereskedő kínálatában.

A felfutásra jellemző, hogy 2008-ban még csak mindössze néhány mázsa termett, napjainkban már évente 4-5000 tonna. Legalább 1500-an termesztik kisebb- nagyobb területen. Nagyszerű érzés – és ez is a siker része –, hogy a házi kertek sárgarépa, petrezselyem, uborka, paradicsom sorai mellett a tövenként akár 2-3 kilót termő batáta is virul.
Tavasszal a termelőkhöz közel egymillió darab palántát juttattunk el. Néha már úgy érezzük, batátalázban ég a vidék. Mostanában már azzal ugratnak: „csak nem Batátafalvát építitek Ásotthalmon?” Miért ne?

Járás: Mórahalmi járás

A nemzeti érték fellelhetőségének helye: Ásotthalom

Irányítószám: 6783

Érték szakterülte kategória: Híres

X