Újkrumpli, káposzta és vöröshagyma termesztése

Érték bemutatása:

A kis földeken gazdálkodó apátfalvi gazdák mindig arra törekedtek, hogy az állattartás és a takarmánytermesztés mellett – ha kis területen is – de olyan növényeket termesszenek, amelyek nagyobb jövedelemhez juttatják a családot. Ez a munka egyfajta kényszerűség volt, amely nagy hozzáértést igényelt. Ilyen lehetőség volt a korai krumpli termesztése. Az első világháború előtt Apátfalván még nem termelték, de sok apátfalvi napszámos dolgozott az őscsanádi sváboknál, ahol eltanulták a termelés módját (1918). Jelentősége azonban a trianoni határ megvonása után került előtérbe, és töltött be nagyobb szerepet egy-egy gazdaságban. Először csak azok foglalkoztak vele, akiknek volt a Maros parton földjük, de alkalmasak voltak még a faluhoz közel eső Kenderföld és a Járandók nevű határrészek is. A homokos talaj korábban fölmelegedett, így az ország más vidékeihez képest 2-3 héttel korábban készen lett a krumpli. A vetőmagot már februárban kiválogatták és beládázták saját készítésű faládákba.
Ha kellett, a télen hajtott csírát letörték, megcsírázták. Ezután néhány hétig előcsíráztatták. Itt ún. fénycsírát kapott. A krumplit ládákban, a konyhában, kiskonyhában tartották, közel az ablakokhoz, hogy fényt kapjon, a csíra ne vékonyodjon el, és hogy meleg helyen legyen. Mikor megjelent a 2-4 mm-es rügy a ládákat átrakták, így az alsók kerültek felülre. A talajt tavasszal megtrágyázták, és kb. 20-25 cm mélyen megszántották. Ezután elfogasolták és elboronálták. Műtrágyát az 1940-es évektől használtak. A boronálás előtt szórták szét, hogy ne kerüljön túl mélyen a talajba. A vetőmagnak a fészket kapával vágták ki. 55-60 cm sortávolságra, mintegy 10-15 cm mély borozdát ástak. Ez a férfiak dolga volt. Később az ekekapa első kapájára a kovács készített egy töltőkapához hasonló dúrót, ezzel húzatták ki a barázdát. A krumplit az asszonyok vetették. A tőtávolság kb. lábfejhossznyi volt. Hátrafelé haladva vetették a ládából. Úgy kellett behúzni a krumpli fészket, hogy „a harangszót meghallja”, tehát csak pár centiméter vastagon. Mikor kibujkált, figyelték, hogy el ne fagyjon. Ha az időjárás úgy kívánta, kissé feltöltötték, a hajtásokat homokkal letakarták.
Később, mikor a szár elérte a 15-20 cm-t, még egyszer feltöltötték. Nagyobb terület esetén ezt lóhúzatós töltőkapával végezték. Tölteni akkor lehetett, amikor a talaj nem volt sem túl száraz, sem túl vizes. Kolorádóbogár (krumplibogár) ellen Holló-10-zel permeteztek. Az újkrumplit május végén kezdték ásni, amikor a szára még zöld volt. Kapával vágták föl. Az asszonyok szedték kosarakba. Szedéskor kétfelé válogatták, az apraja volt a parázs krumpli, a nagyja pedig az étkezési. Mindkét fajtát megmosták. Jutazsákba öntötték, hajnalban vitték a vasútállomásra, ahol az átvétel volt. Június 30-a után már nem beszéltek korai krumpliról, ekkorra már lehetett ásni a későbbi vetésűeket is. Stokorel fajta volt a legalkalmasabb a termesztésre, koraisága miatt. Rózsaszín héjú, fehér húsú volt. Ezen kívül termesztették a Gül babát és a kisvárdait (Kisvárdai rózsa) is. Az 1920-as években Tímár községből hordták a vetőmagot, a hozott mag többet termett. A kisvárdai krumplit az 1960-as évekig termelték. Ezen kívül termelték még az ella, gül baba, krűger, vanessza fajtákat is. Az 1970-es években azonban az új holland fajták – kleopátra, kondor, desiree – váltak egyeduralkodóvá. A téeszesítés után a családok külön krumpliföldet kaptak, itt már elsősorban a család ellátására termeltek, de jó termés esetén piacra is jutott. A fölásott korai krumpli szárát összeszedték, a helyére káposztát ültettek. A káposzta közé babot, kukoricát vetettek. A kukorica nem ért be, de jó takarmánynak számított.
Káposztatermeléssel kevesebben foglalkoztak, éppen ezért a savanyított káposzta télen jó jövedelmet biztosított. Az 1950-60-as években elsősorban a braunschweig fajtát termesztették, melyet a zamager váltott föl. Ezek 3-4 kilósra nőttek, melyet savanyítás után hasábnak használtak a téli disznóvágások alkalmával. A káposztát a legjobb földdel rendelkező, korai krumplit termelő családok termesztették; Apátfalván az Ördög, Búvár, Nemes és Varga család. A termést a makói és a helybeli piacon adták el. Hagymatermesztés A termesztés tudományát az apátfalviak az első világháború után a makóiaktól tanulták el. A makói termelők az apátfalvi határhoz tartozó Kákás területen béreltek földet az apátfalvi gazdáktól. A földet a tulajdonos készítette elő, szántotta, fogasolta, boronálta. A makói hagymások minden második sor közé gyökeret vetettek. Ezt hagymásgyökérnek nevezték. Az apátfalviak először a falusi kertekben próbálták a hagyma és a gyökér termelését, majd később a faluhoz közel eső területeken – Ugar, Kenderföld, Tehénjárás, Szilvás egy részén – termesztették.
Első évben a vetőmag előállítása történt meg. Először egészséges hagymafejeket ültettek el, ez magas szárat növesztett, bördőnek hívták. Ez termelte a magot. Az érett magbugákat metszőollóval levágták, kiszárították, és kidörgölték. Ezt a feketemagot vetették el következő év tavaszán, ebből lett nyáron a dughagyma. Augusztusban felszedték az apróhagymát, kirostálták közüle a földet, ponyván szárították, a padláson tárolták. Télen osztályozták méret szerint. Neveik: pitlesz első második harmadik negyedik zsiga. A zsiga a legapróbb, használhatatlan. A pitlesz pedig fölbördőzött nem ültették el. December közepén bevitték a házba langyos helyre, esetleg a kemence fölé jól kiszárították. Tavasszal az első második és harmadik hagymát duggatták el, kézi erővel, megfelelő távolságra, hogy a kifejlett hagymák szépen egymás mellé essenek. A gaz ellen kaparták és gyomlálták. Ha a szára elszáradt lehetett hagymaásóval felszedni. Rakásokba dobálták, hogy elszáradjon a gyökere. Kézzel átdörzsölték, hogy a föld lejöjjön róla. Zsákokba szedték.
A termelés jelentőségét igazolja, hogy az apátfalvi vasútállomáson 1927-28-ban 1427 tonna, 1928-29- ben 1795 tonna vöröshagymát adtak fel exportra. A magánkézben történő termesztést a beszolgáltatási rendszer tette lehetetlenné. 1956 után vett újabb lendületet a termesztés, melyet először téesz keretek között próbáltak fejleszteni, eredménytelenül.

Érték indoklása:

Az apátfalvi nép nem riadt vissza a munkától. Minden lehetőséget megragadott, hogy anyagi jólétét előmozdítsa. Az újkrumpli és a vöröshagyma a petrezselyemgyökér mellett egy jó anyagi forrás volt számukra, még ha bizonytalan volt is a termés mennyisége és a piac. A jó talajviszonyok, az éghajlat a sok munka előbb-utóbb meghozta a gyümölcsét.