Szerb vászon

Érték bemutatása:

A deszki szerb otthonokat évszázadok óta jellegzetes textíliákkal díszítették őseink. A családban a szövés az asszonyok dolga volt, amellyel jórészt kielégítették a családtagok vászonszükségletét. A szerbek mindig rövidre igyekeztek fogni a mindennapi ruházkodásra szánt kiadásokat. Ők az anyagra sem adtak pénzt. Olcsóbb és szebb volt az otthon szőtt hófehér, a selyem finomságával vetekedő szerbvászon, amihez csak különböző vastagságú pamutot kellett beszerezni. Sokan még a két világháború között is maguk készítették, a peskírre (törülközőre) való vásznat. A szőttes textília mindkét végére jutott díszítés, attól függően, hogy szövéskor hogyan helyezték el a csíkokat. Mintázatuk általában vékonyabb vagy keskenyebb tömör sávot alkot, de levegősen elhelyezett sorokkal is díszítettek. A szerb peskíreken piros, vagy a kék szín, vagy mindkettő kombinációját egyszerre alkalmazva készítettek csíkritmusokat, a különböző funkciójú textíliákra.
Általában ezen peskírek végein a cakkliknak nagyon sokféle változatát is használták. A felgyűjtött törülközők többségén azt látjuk, hogy kék vagy piros színnel cakklizták ki a textília szélét. A házi csipkét illetve a varrott csipkét és a csomózást is használták, ami még látványosabbá és értékesebbé tette a peskírt. A csíkosan szőtt, vég nélkül készített szerbvászonnak is tömérdek rendeltetése volt a család életében a születéstől a halálig. (4. kép) A csecsemő első ingétől kezdve, az arannyal kihímzett vőlegényi ingen át, a szemfödélig ebből készült minden hagyományos ruhadarab.
Ez volt a családi ünnepeken egymásnak adott ajándékok legfontosabb tárgya végvászon vagy peskír formájában. Ebből készült a nagylány kelengyéje, s a lakodalomhoz és a temetéshez elengedhetetlenül szükséges, két végén színes csíkokkal átszőtt, s a csíkokhoz hasonló színű pamuttal cakkos szélűre hímzett peskírek tömege is. A következő képeken a felhasználási lehetőségeit láthatjuk a szerb vászonnak, a viseletekben vagy funkciójukban.

Amennyiben nem vásznára szőtték a peskírt, hanem ünnepi alkalmakra, díszítésre készítették, akkor nagyon látványos, színes növényi vagy állati ornomentikájú elemeket hímeztek a csíkos szerb vászonra. Ezt díszítésként a lakásban, a falon lévő fa törölközőtartóra helyezték. Az 1920-30 között lassan luxusnak számított már ez a sok időt, türelmet, jó minőségű fonalat igénylő munka. Megvették inkább a durvább anyagú, rosszabb minőségű, olcsóbb gyári kelméket. Eltették astaférba (kelengyébe) kapott vagy már asszonykorukba szőtt szép darabokat ünnepre, emlékbe vagy a halálukra. Utánpótlásuk nem lévén, ezek egyre fogytak. Ma már szinte csak ünnepekkor vagy temetésre szánt holmik között láthattunk ilyeneket magányosan maradt embereknél.

Érték indoklása:

Magyarországon egyre növekszik a kiemelt örökségi helyszínek száma, de nemcsak az épületekkel, természeti területekkel kell foglalkozni, hanem a meglévő helyszíneket „megtöltő” tárgyakkal, azok használatával, az ott élő emberekre gyakorolt hatásukkal. A megóvás, fenntartás és megőrzés három különböző, de mindenképpen elengedhetetlen feladat. Ezt a munkát, akárcsak az egész örökségi mozgalmat az jellemzi, hogy szoros kapcsolatot kell fenntartani a múltat képviselő idősebb emberekkel, és létre kell hozni a kapcsolatot az ifjúsággal is. A jelen kor felelőseinek kell arról gondoskodnia, hogy a következő generáció felkészülten vehesse át a stafétabotot. Felkészülésükkel párhuzamosan az a felelősség is minket terhel, hogy legyen mit átadnunk, vagyis kultúránk örökségi értékeit. Mindezek a kulturális örökségek értékesek számunkra, közös kincsnek tekintjük, és sokat teszünk a megőrzésükért is. Ehhez megfelelő tájékoztatás, korszerű információmenedzsment szükséges, mert e nélkül nem tudja felhívni magára a figyelmet, nem tud közkinccsé válni az örökség. Ennek szervezésére, technikai hátterének kidolgozására, megvalósítására megfelelő ismeretekkel, eszközökkel és gyakorlattal kell rendelkezni.