Skip to main content

Szentlélek templom (Az ökumenikus kistemplomban katolikus, református, és evangélikus vallású emberek is gyakorolhatják a vallásukat.)

Érték bemutatása:

Az elkészült templom méltó helyet biztosít a szertartások megtartásához, illetve az országhatár melletti település miatt a templom turisztikai célpontként, közösségi térként, kulturális események színhelyeként is funkcionálhat. A pályázati források mellett az egyházmegye több mint 15 millió forintos támogatása és a helyi önkormányzat, valamint a helyi hívő közösség felajánlásaiból és adományaiból épült fel a június 7-én felszentelésre kerülő Szentlélek-templom. A templomot Germán Géza építész tervezte.
Az első szakasz kivitelezője: Bischof Attila ev, Szeged, a második szakaszé: Iványi Építőmester Kft., Orosháza. Műszaki ellenőr: Busa Imre. Belső berendezés: Szatmár Bútor Desing Kft., Dunaharaszti. Szobrász munkák: Kovács Jenő szobrász művész. A Szeged–Csanádi Egyházmegye kiemelten fontosnak tartja, hogy valamennyi közösségét méltó módon szolgálhassa megfelelő templom és intézmény.

Járás: Makói járás

A nemzeti érték fellelhetőségének helye: Nagylak

Irányítószám: 6933

Érték szakterülte kategória: Épített

Szentlélek templom (Az ökumenikus kistemplomban katolikus, református, és evangélikus vallású emberek is gyakorolhatják a vallásukat.) 1kép
X