Skip to main content

Szent Kereszt Római Katolikus Templom

Érték bemutatása:

Domaszék 1952-ben vált önálló településsé, a belterületi rész a 70-es években kezdett kiépülni. Az 1938-ban felszentelt Zöldfás templom messze esett a falu központjától, így az emberek szükségét érezték egy új, a faluközpontban elhelyezkedő templom megépítésének, mondván: „Egy falu nem falu torony nélkül!” A templom alapkőletétele 1985 szeptemberében volt és utána azonnal meg is indultak a munkálatok. A templomépítés kezdeményezője Varga Ferenc a Zöldfás-templom plébánosa volt. Sajnos ő már nem élhette meg a templom felépülését. Utóda Lackó Ferenc plébános szervezte meg a templom építését. A templom a lakosság összefogásának köszönhetően épült meg három év alatt. 1988. szeptember 11-én került sor a felszentelésére.

A templom terveit Perczel Dénes budapesti mérnök készítette, az építés vezetője Báló József volt, a makói Délép generálkivitelezője. A templom külső méretei: 27 m hosszú és 14 m széles, belső mérete: 12 m hosszú és 14 m széles a szentély fala 17 m, a templomtér magassága 15 m. A torony 28 m magas acélvázból áll, palafedéssel, villámhárítóval ellátva. A harangok súlya a toronyban 75, ill. 135 kg. A falak kívül belül fehérre vannak meszelve, a padló burkolata kubai márványból készült. A szentély szemközti falán lévő nagy kereszt a tervező mérnök alkotása, francia rézlemezből készült, 2,82 m magas. A színes ablakok szintén a tervező alkotásai.

Érték indoklása:

A település képét, későbbi morfológiáját meghatározó, jelentős közgondolkodást formáló építmény, hely, domaszék egyetlen belterületi temploma. Kertjében áll "Engi Ferike keresztje", melyet korábban, 1978-ban állítattak szülei fiatalon elhunyt fiuk emlékének. A Szent Kereszt Templom Domaszék legfontosabb jelképe. Az új templomunk modern stílusban épült, nagyon különlegessé teszi tornya, amely nyitott és acélból készült. Tervezője szerint összetett kezet szimbolizál. Szerinte: "Csak úgy juthat felfelé az ember, ha imára kulcsolja a két kezét."

Járás: Szegedi járás

A nemzeti értéket nyilvántartó adatbázis megnevezése: Domaszéki Települési Értéktár

A nemzeti érték fellelhetőségének helye: Domaszék

Irányítószám: 6781

Érték szakterülte kategória: Épített

A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája (bibliográfia, honlapok, multimédiás források): Bálint Ibolya (2004): Oltárkő a katedrán - Újabb fejezetek Domaszék történetéből, Domaszék Község Önkormányzata, 2004; elektronikus megjelenés: NKÖEOK szerkesztőség, 2007: http://www.sulinet.hu/oroksegtar/data/telepulesek_ertekei/Domaszek/index_oltarko_a_

Szent Kereszt Római Katolikus Templom 1kép
Szent Kereszt Római Katolikus Templom 2kép
X