Skip to main content

Szent-Anna templom

Érték bemutatása:

Az algyői templomot Szent Anna – a Szűzanya édesanyja – tiszteletére szentelték. Búcsúját július végén, Anna napkor tartja.

A templom pontos építési idejét nem ismerjük: keletkezését egyes kutatók a torony építészeti jellegzetességei alapján a 13. századra teszik. Az első biztos pont, hogy az 1528-as Tabula Hungariae-nek nevezett térképen Algyőt templomos helynek ábrázolják, a második pedig az 1718-as az egyházlátogatási jegyzőkönyv, mely szerint az algyői templom kőből épült. A századok során a torony kivételével többször átépítették. Az 1879-es nagy árvíz az épületet megrongálta, de nem pusztította el. 1936-ban a templom kicsinek bizonyult, de a töltés miatt kibővítése csak úgy valósulhatott meg, hogy hajóját elbontották és 90 fokban elforgatva építették fel. A templom oldalába két márványtáblát falaztak az első és második világháborúban elesett algyői hősi halottak emlékére.

Az emléktáblák felett kialakított csúcsos falüregekben Nepomuki Szent Jánosnak – a halászok és vízen járók védőszentjének – a szobra és főtisztelendő Sztollár Istvánnak – a templom újjáépítőjének – a mellszobra kapott helyet. Megközelíthető: Szegedről a 77-es busszal (hétfő-péntek: a Mars térről indul, szombat-vasárnap a tarjáni Víztorony térről)

Plébános: Fazakas Attila~

Szentmisék: Vasárnap 8,30 csütörtök 16 órakor.

Járás: Szegedi járás

A nemzeti értéket nyilvántartó adatbázis megnevezése: Algyő Települési Értéktár

A nemzeti érték fellelhetőségének helye: Algyő

Irányítószám: 6750

Érték szakterülte kategória: Épített

Szent-Anna templom 1kép
Szent-Anna templom 2kép
Szent-Anna templom 3kép
Szent-Anna templom 4kép
X