Szegedi papucs

Érték bemutatása:

A szegedi papucs a 2. század első felében vált országosan ismert termékké. Készítésének módja és divatja a török hódoltság idejéből ered, készítésének technikája és formai sajátságai nagyobbrészt napjainkig fennmaradtak. Bár a 16-17. században a papucs készítése és viselése az ország más területein is meghonosodott, a szegedi mesterek által készített lábbelik a 20. század második feléig a délvidéki és a Szeged környéki falvakban egyaránt nagy népszerűségnek örvendtek. A papucs készítésének felvirágzása a 19. század végére, a 20. század elejére tehető, ekkoriban 50-80 között volt a mesterek száma.
A bársonyfejű, hímzett lábbeli a két világháború között Szeged egyik jelképévé vált, a Szabadtéri Játékok látogatóinak is kedvelt emléktárgya lett. A szegedi papucs jellegzetessége a magas sarok, valamint a bársony papucsfej pipacsos-kalászos-búzavirágos hímzése. Készítésének eredeti, megőrzésre javasolt módja a talp és a fej összevarrása majd kifordítása, a sarok kézzel történő felvarrása, amely munkafolyamatokat Bálint Sándor néprajzkutató írta le részletesen, illetve a Rátkai Sándor, Népművészet mestere címmel kitüntetett papucsos mesterről készült filmfelvételeken láthatók.