Skip to main content

Szakszövetkezetek

Érték bemutatása:

„Domaszéken Szőlőskert néven alakult meg az első kollektív gazdaság. 1650 kataszteri hold földön, 250 család és 27 családtag lát hozzá hamarosan a közös nagyüzemi gazdaság megteremtéséhez… A zsúfolásig megtelt művelődési ház nagytermében mintegy 400-an foglaltak helyet. Hozzáértéssel vitatták meg a mintaalapszabályt, s aztán elfogadták. Egyhangú lelkesedéssel választották meg vezető testületüket, az igazgatóságot. Elnöknek az egész tanyavilágszerte nagy közmegbecsülésnek örvendő Balog Ferenc 10 holdas gazdát tették meg.” Az úgynevezett 3. típusú szövetkezet tagi használatban hagyta a földterületet és az eszközöket. A kezdeti nehézségek után szerződéseket kötöttek mezőgazdasági terményekre, állathízlalásra és felvásárlásra, ezáltal a szakszövetkezet tagjai szolgálati időt szereztek, ami a későbbi nyugdíjazás szempontjából meghatározó jelentőségű volt. A szövetkezet gépi munkát valamint növényvédő szert és műtrágyát biztosított a termeléshez.

Érték indoklása:

A községesítés utáni szövetkezetek szervezése során Domaszéken és a környező településeken egyedi módon a 3. típusú szövetkezeti csoportok, az úgynevezett szakszövetkezetek kerültek megszervezésre. Ezért ezt a szövetkezeti forma emlékét feltétlenül meg kell őrizni, és értékeink között megtartani, hiszen a szocialista viszonyok között ebben a szövetkezeti formában lehetőség nyílt a magán családi gazdaságok kialakulására. Ennek oka részint a kisparcellás és tanyás művelési hagyományok, valamint a terület speciális - akkori viszonyok között periférikus - elhelyezkedése is voltak.

Járás: Szegedi járás

A nemzeti értéket nyilvántartó adatbázis megnevezése: Domaszéki Települési Értéktár

A nemzeti érték fellelhetőségének helye: Domaszék

Irányítószám: 6781

Érték szakterülte kategória: Kultúra

A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája (bibliográfia, honlapok, multimédiás források): Szeged Járási Tanács VB. iratai (1963-1970)

Szakszövetkezetek 1kép
X