Sándorfalvi Budai Sándor Citerazenekar

Érték bemutatása:

A sándorfalvi népművészetnek, azaz a szegedi tájkörzetben élők népzenei hagyományainak, szokásainak ország- és világszerte hírelője immáron több mint négy évtizede a faluban alakult citerazenekar. A falualapítók népi gyökereit, kultúráját megőrző, gyakorló negyedik nemzedékből, a citerázáshoz értő idősebb paraszt- és iparosemberekből kezdte toborozni 1956. végén Budai Sándor az együttest. Melléje az elsők között Vajner Imre, Gémes József és Domonkos András szegődött, majd mire 1957. januárjában hivatalosan is bejegyeztettek, még tízen csatlakoztak, s megalakult a Sándorfalvi Citerazenekar. Örökölt, illetve maguk és vezetőjük készítette hangszereiken eleinte leginkább a tamburás elődöktől apáról fiúra hagyományozódott dallamokat szólaltattak meg, melyek az itteni népünnepeihez, jeles napjaihoz, mondavilágához kapcsolódtak.
A többnemzedékes családi örökségek, a népzenei gyökereket felkutatók (lásd erről a könyv egy másik fejezetét!) munkája nyomán a citerazenekar kezdettől könnyedén és szinte virtuóz módon éltette tovább, ápolta és fejlesztette a hagyományokat Budai Sándor irányításával. A mintegy másfél százados népi hangszer csodálatos dallamokkal szólt a sándorfalvi citerások kezében, s csakhamar felfigyeltek rájuk, hívták őket vendégszereplésre lakodalmaktól bálokig, hivatalosan szervezett népünnepélyekig, később folklórfesztiválokig, mindenfelé. A népi örömzenélésért sok-sok áldozatot vállaló együttes eleinte „földszövös” támogatással működött, 1974-től pedig a Sándorfalva és Vidéke ÁFÉSZ lett a fenntartója. Ekkorra már nagy gondot fordítottak az utánpótlásra is, s 1974-ben a nemzetközi folklórfesztiválon már szerepeltek az idősebbekkel a „gyerekek” is, Gulyás Ferenc, Gulyás Mihály, Szél István, Szabados Tamás, Gyuris Gyula és Csatlós Ferenc, akik a későbbiekben a zenekar meghatározó egyéniségei lettek.

Az 1974-es esztendő kirobbanó sikert hozott a Sándorfalvi Citerazenekarnak, elnyerték a Nemzetközi Arany Páva Folklórfesztivál nemzeti első díját, s övék lett e vetélkedőn a közönségdíj is. Játékukat megörökítették az ebben az esztendőben készült „Magyar citeramuzsika” című hanglemezen, és több rádió- és tévéfelvételen. Mintegy jutalomként, 1975-ben sor került a zenekar első jelentősebb külföldi útjára is, Franciaországban vendégszerepeltek. Az 1970-es évek végétől egymást érték sikereik, rendszeresen részt vettek népzenei találkozókon, a Duna menti népek folklórfesztiváljain, felléptek több európai országban, például Lengyelországban, a Szovjetunióban, Csehszlovákiában, Jugoszláviában, sőt, a magyar nőtanács küldöttségével néhány zenekari tag Cipruson is vendégszerepelt.Közben nagyjátékfilmekben, a Jancsó Miklós rendezte „Fényes szelek”-ben, a Szinetár Miklós által rendezett „Rózsa Sándor”-ban is megszólaltatták citeráikat, s pengették a húrokat Sárosi Bálint „ Cigányzene”, valamint Lakatos Vince „Feltámadás” című filmjében is.
Franciák és japánok örökítették meg játékukat néprajzi filmeken, vezetőjükről, Budai Sándorról pedig Lengyelfi Miklós forgatott portréfilmet „A citerakészítő” címmel. Repertoárjuk egyre szélesedett, a szegedi táji népzenei hagyományokon túllépve felvállalták az egész magyar Alföld népdalainak, hangszeres zenéjének rendszeres megszólaltatását, s egyre többet merítettek más tájegységek dallamhagyományaiból is. Fellépéseiken az alföldi, a dunántúli, az erdélyi népdalcsokrokban csakúgy voltak virágénekek, bordalok, tréfás és keserves nóták, mint ünnepi alkalmak énekei, lassú és gyors tánczenék, mint megzenésített népballadák, a legendás hősökre emlékező népzenei fantáziák (pl. Rózsa Sándorról). A virtuóz citerálás mellett természetesen énekeltek is a zenekar tagjai, sőt többen közülük játszottak más hangszereken, például furulyán, tárogatón, bőrdudán, hegedűn, nagybőgőn, töröksípon, cimbalmon is. Mindig és mindenhol adva az igényes előadáshoz öltözékükre is: szegedi táji népviseletben játszottak.Szűkebb pátriájukban 1978-tól sorozatban nyerték el a Csongrád megyei kiváló együttes címeket (1978.,1980., 1983.), a minősítő versenyen 1984-ben megyéi arany fokozatot szereztek. 1985-ben kiérdemelték a Népművelési Intézet Nívódíját, a népdalkörök és népzenei együttesek IV országos találkozóján az arany minősítést.
Az együttes vezetését (és a citerakészítés tudományát) ekkorra a betegeskedő Budai Sándortól Gulyás Ferenc vette át, majd az ő Sándorfalváról való elkerülése után ( 1987-től napjainkig) Rodler László lett a zenekarvezető. A megalakulás 30. évfordulóján színvonalas ünnepi műsor közepette, a zenekar felvette alapítójának nevét, s 1986. novembere óta Sándorfalvi Budai Sándor Citerazenekar néven szerepelve viszi tovább az örökséget.1986-ban Ausztriában, Burgerlandban és a lengyelországi Lódzban vendégszerepeltek, a következő esztendőben pedig az üllési néptáncosokkal együtt meghívást kaptak Nagy-Britanniába, 1987. augusztusában a Man-szigeten megrendezett nemzetközi zenei és táncfesztiválra. 1988. a zenekarnak újabb kirobbanó sikereket hozott: a Szövosz fesztiválján „besöpörtek” minden létező díjat, majd a közönség becézett kedvenceiként jutottak be az országos vetélkedő, a „Ki mit tud?” döntőjébe, s ott győzelmet aratott a Csatlós Ferenc (becenevén Csatika), Erdélyi József (Dudu), Farkas Tibor (Kispurdé), Gulyás Ferenc (File), Muhari László (Burecz), Rodler László ( Satler), Szabados Tamás (Szötö), Szél István (Putyi), Terhes József (Cerka) összetételű gárda.
Akik napjainkig – Gulyás Ferenc helyén Hegedűs Istvánnal (Csírával) – viszik tovább a zenekari hagyományokat.Az 1988-as esztendő sikereinek jutalma az együttes számára egyiptomi körutazás volt, majd újabb kemény munka következett – 1990-ben a Duna menti népek jugoszláviai folklórfesztiválján való részvétellel, törökországi zenei fesztiváli szerepléssel -, amit (s a korábbi sikerekre való felkészülést is) nagyban segített a zenekari tagok feleségeinek, családjainak áldozatvállalása. 1992-ben saját lábukra álltak, megszakadt kapcsolatuk korábbi támogatójukkal. „Támadt” viszont egy új szakmai kapcsolatuk ezen esztendőben, az alethausen-béli fúvószenekarral barátkoztak össze, kölcsönös cserelátogatásokra. (Új szponzoruk pedig a Bucholz Kft. lett.) 1993-ban Görögországba vitték a Maros táncegyüttessel közös vendégszerepléssel egyre bővülő repertoárjukat. 1995. őszén pedig három hétig Amerikában léptek fel (összesen 34-szer), s itt már velük volt műsorukat gazdagítandó, az új irányok felé való nyitást jelzendő a két sándorfalvi néptáncos testvér, Csókási Imre és Csaba, akik azóta is fellépnek táncoslábú lányokkal, a zenekarral kísérve.

A Berni Magyarok Szövetsége 1999-ben hívta meg az együttest, amely a Csókási testvérpárral, az asszonykórussal és a művészeti iskola majorettcsoportjával és társastáncosaival vendégszerepelt. A nyitás jegyében a citerások újabban örömmel lépnek fel a sándorfalvi asszonykórussal, az utánpótlás érdekében pedig intenzíven keresik a kapcsolatokat a gyermekekkel is, az együttes vezetője például 1996. óta népzenét oktat a helyi Vivace művészeti iskolában. S hogy a próbálkozások nem eredménytelenek, arra bizonyíték, hogy a Sándorfalvi Művészeti Iskola Budai Sándor Ifjúsági Citerazenekara 1999-ben a Maros menti fesztiválon első díjat kapott. Játékukat hallván, sikerük láttán, a zenét, a dalt örökül hagyó valahai ősök, s a sándorfalvi citerások világhírét megalapozó alapítók bizonnyal elégedettek…