Rózsa Sándor

Érték bemutatása:

Rózsa Sándor felbukkanásával nyert igazi értelmet a „betyárbecsület” szó. Valódi igazságosztó volt – nemcsak a nép, de a többi haramia között is. A korabeli források szerint csakis a gazdagoktól vett el, másokkal bőkezűen bánt: elismerését szívesen fejezte ki jutalmazással.

A zsákmányt mindig egyenlően porciózta ki zsiványcimborái között, magának sosem hagyva többet, mint másnak. Mi több: barátai családját is felkarolta, ha bajba jutottak. Rózsa eredeti mestersége szerint pásztor volt – és lám, később, betyárként sem lett hűtlen szakmájához: komoly karriert futott be mint „a nép pásztora”.
Alakját idealizálták védencei, mi több: emberfeletti képességek birtokosaként tartották számon. Egyes történetek szerint mérhetetlen varázsereje volt, amellyel boszorkányok ajándékozták meg. Ez a fajta bálványisztikus tisztelet nem ritka más népek betyármitológiájában sem: elég csak az angol folklór népszerű haramiájára, Robin Hoodra gondolnunk.

Ha hihetünk a szájhagyománynak, Rózsa Sándoron nem fogott a golyó sem, mert burokban jött világra.[4] Mára elmondhatjuk, hogy az idő szintúgy nem hagyott nyomot rajta. Karizmatikus alakja rendre fölbukkant az évszázadok során irodalmi alkotásokban, ponyvafüzetekben, népszínművekben, nótaslágereket ihletett – de a Rózsa-legendárium visszaköszön csárdák, utcák és közterek neveiben is. A pandúrokat leleményesen kicselező betyárkirályt televíziós műsorokban is megörökítették. Az életéről készített tévésorozatnál talán csak Hofi Géza számtalan ismétlést megért paródiája emlékezetesebb. Legutóbb az ópusztaszeri Nemzeti Történeti Emlékparkban bukkant fel egy nagyszabású kiállítás főszereplőjeként. A szervezők Rózsa születésének 195. évfordulóján tetemes munkával összegyűjtött, eredeti dokumentumokkal és tárgyakkal, valamint autentikus zenével és „betyártoborzóval” adóztak a betyárkirály emlékének.
Rózsa idejében az ún. „betyárfészken”, azaz Csongrád megyén túl is sokaknak szállt inába a bátorságuk, ha szárnyra kapott a hír, miszerint a nagy betyár „összevonta a szemöldökét”.

Hogy akkor vajon mi táplálta és táplálja mind a mai napig a Rózsa-kultuszt? Talán a betyárvezér szabadság- és igazságvágya, valamint embersége az, amivel oly könnyű manapság is azonosulni. Hiszen törvényellenes cselekedeteiért mindig is vezekelni kívánt, sőt: az 1848-as szabadságharc idején csapatával a forradalmárok nézeteiért küzdött. Bár a katonai fegyelemnek nehezen engedelmeskedő betyárok csapata meglehetősen kétes szerepet játszott (a felszabadított falvakat rögtön ki is fosztották), a nép már megőrizte a „szabadságharcos” Rózsa emlékét.
Rózsa szabadságról és becsületről alkotott fogalmai azonban a törvényeken kívül álltak. Az volt számára a biztos, ha maga módján szolgáltat igazságot és társaival egyénileg gondoskodik arról, hogy mindenki megkapja, ami kijár neki. Az igazságot csak a saját szemszögéből tudta értelmezni. Ezt jól mutatja az, hogy habozás nélkül megölte azokat, akiket árulónak tartott, de mégis beállt volna csendbiztosnak.