Skip to main content

Rózsa rétes – Mórahalom

Érték bemutatása:

A Homokhátságon úgy tartják: a rétes a sütemények királya. Igaz ez abból a szempontból is, hogy csak nagyobb ünnepek alkalmával került az asztalra. Az egyik ilyen ünnep a karácsony volt, amikor a család közösen készítette el az ünnepi asztalra került finomságot. Ilyenkor a nagymama előkészítette az anyagokat és elkezdte dagasztani a tésztát. Az anyuka a túró, meggy és alma tölteléket készítette el. Az apuka feladata a kemence felfűtése volt, és míg a gyerekek melegedtek a kemence mellett, addig megtörték a diót és a mogyorót. Amikor megpihent a tészta, akkor előkerült az egyik szekrény polcáról a féltve őrzött tiszta, fehér lepedő. Ezután az asztalra kiterített lepedőn a nagymama és az anyuka kinyújtották a tésztát, amihez nagy kézügyességre és gyakorlatra volt szükség. Majd betöltötték a tésztát a különböző finom töltelékekkel, felcsavarták, tepsibe rakták és a kemencébe téve, megsütötték. A hagyományosan készített réteshez egy családi házban minden adott volt és a rétes készítése a családokban generációról generációra öröklődött. A hagyományosan készített rétes receptjét őrzi a mai napig Mórahalmon a Rózsa Rétes néven ismert Rózsa család.
A rétes készítése itt is egészen régi időkig nyúlik vissza, és ma már nem csak ünnepek alkalmával kóstolhatják e finomságot. A család az idők elteltével igyekezett minél jobb és finomabb rétest előállítani, ragaszkodva a hagyományokhoz, így mára már a hagyományos rétesek mellett különleges töltelékkel töltött réteseket is készítenek. A Rózsa Rétes számos elismerésben részesült már, ami nagyrészt annak is köszönhető, hogy mind a mai napig tartósítószer-mentes alapanyagokból, hagyományosan készítik el a rétest.

Járás: Mórahalmi járás

A nemzeti érték fellelhetőségének helye: Mórahalom

Irányítószám: 6782

Érték szakterülte kategória: Agrár

Rózsa rétes – Mórahalom 1kép
Rózsa rétes – Mórahalom 2kép
Rózsa rétes – Mórahalom 3kép
Rózsa rétes – Mórahalom 4kép
X