Skip to main content

Római katolikus kerektemplom

Érték bemutatása:

A 13. század elején épült, szabadon álló, kívül kör alaprajzú, belül hatkaréjos, kúptetővel fedett épület. 1777-ben barokk stílusú templomot építettek mellé, amelyet 1904-ben lebontottak. Szentélyét egy, az oldalkaréjokat két-két félköríves záródású, tölcsérbélletes ablak világítja meg. A karéjokat negyedgömb kupola, a középső teret hatsüveges bordás boltozat fedi. Falképek: a szentélyben 14. századi gótikus falkép, a boltsüvegeken és a karéjok kupoláin 18. századi falképek.

Érték indoklása:

Az európai román építészet egyedülálló emlékei a kívül kör, belül hatkaréjos kárpát-medencei körtemplomok. A hatszögre szerkesztett forma a kereszténység szentháromságtanával függ össze. A hatkaréjú hármas lánccsillag a szentháromság fogalmát jelenti, a legtökéletesebb mértani formába, a körbe mint Isten jelképébe foglalva. Ebből a templomtípusból hazánkban a kiszomborin kívül négy ismeretes: a gerényi (Ung megye, Horjany, Ukrajna), a karcsai (Borsod-Abaúj-Zemplén m.), a kolozsmonostori (Cluj-Manastur, Románia) és a vésztői (Békés m.). Ez utóbbi kettőnek régészeti föltárás alapján csak alapfalait ismerjük.

Járás: Makói járás

Az értéktárba történő felvételéről rendelkező határozat száma: 3/2013.(IX.3.) CsMÉB határozat

A nemzeti értéket nyilvántartó adatbázis megnevezése: Csongrád Megyei Értéktár

A nemzeti érték fellelhetőségének helye: Kiszombor

Irányítószám: 6775

Érték szakterülte kategória: Kultúra

A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája (bibliográfia, honlapok, multimédiás források): Csongrád megye építészeti emlékei (Csongrád Megyei Önkormányzat, 2000) Marosvári Attila: Kiszombor története (Kiszombor Község Önkormányzata, 2008)

Római katolikus kerektemplom 1kép
Római katolikus kerektemplom 2kép
Római katolikus kerektemplom 3kép
X