Népoktatás Apátfalván

Érték bemutatása:

Ez az értéktári javaslat emléket kíván állítani azoknak a pedagógusoknak, akik évtizedeken keresztül tanították az apátfalvi falusi és tanyai gyerekeket. Nem kímélve erőt és időt fáradoztak azon, hogy a faluban minél több művelt ember legyen. Gondoskodtak a tanítás mellett a szórakoztatásról, színdarabok, ünnepi műsorok betanításával, és a tanyavilágban az iskola volt a vallásos élet színtere is. A javaslat írója maga is tanár lévén, hálával gondol elődei áldozatos munkájára. Apátfalvát 1750-es években telepítették újra. 1753-ban már működött a faluban egy kántortanító, vagyis a plébánia megalakulásával egy időben a katolikus egyház a tanítást is megkezdte. 1766-tól Magyary István lelkész szabályosan szervezett iskolát működtetett. 1788-ban a kántori és a tanítói állást szétválasztották. Az iskolaépület fontos tartozéka volt a harang, a gyerekeket ugyanis harangszóval hívták tanításra. 1848. május 28-án Horváth Mihály kanonok helyezte el a második iskola alapkövét. Az épület falait Ferentsik András nagylaki kőműves föl is húzta, de a forradalmi helyzetben az építést abba kellett hagyniuk, ezért továbbra is egyetlen osztatlan vegyes osztályban folyt a tanítás, egy tanító irányításával. 1851-ben összesen 473 tanuló iratkozott be. Ilyen létszám mellett eredményesen tanítani nem lehetett. Valamelyest enyhített a katasztrofális helyzeten, hogy 1855-ben létrejött a második iskola, amely leányiskolaként működött.
Mindkét épületben férfitanítók oktattak. A fiúkat az élemedett korú, betegeskedő Szabados József tanította, aki saját pénzén segédtanítót alkalmazott. A leányosztályt Czímer János vezette. Apátfalván 1869-től az addigi római katolikus felekezetű iskolát községi iskolává nyilvánították. 1870-től vegyes osztályokban tanítottak. Lazulni kezdhetett a templomba járás, ezért 1886-ban az iskolaszék a tanítók kötelességévé tette, hogy a tanulókat minden reggel misére, szombat délután vecsernyére kísérjék, az utóbbi alkalommal a tanulókat egyházi énekre tanítsák. 1887. március 18-án Bálint tanító elhunyt. Helyére Zabolyszky Mihályt választották meg.
A Helytartótanács 1865. – 1866. augusztus 6-án kelt intézkedésével elrendelte a harmadik iskola fölállítását. Mivel akkor a községet sok elemi csapás érte, a lakosok elszegényedtek, elodázódott az iskolaépítés. A községi elöljáróság négyezer forint államsegélyt kért új „tanoda” építésére. Bár az államsegélyt kilátásba helyezték, a község ezt be nem várva tanítói állást szervezett, ideiglenes megoldásként 1872-ben egy rozzant épületben megnyitották a harmadik elemit. Az államsegélyből 1874-ben azután fölépült a rozoga ház helyén az új iskola. A tanteremből, tanítói lakásból álló épület 4708 forint 98 krajcárba került. 1876-ban az iskolaszék megszervezte az igazgatótanítói állást. Erre a tisztségre október 1-jén Sümeghy Istvánt, polgári iskolai diplomával rendelkező nevelőt választották meg. A negyedik tanterem, a Magtár utcai iskolaház 1884-ben épült fel. A kultuszminisztérium 1884. május 10-én egy zsidó magániskola fölállítását engedélyezte, amelyet a hitközség másfél évig üzemeltetett.
Bizottságot alakítottak, eldöntendő, hogy új iskola a tanyákon vagy a községben épüljön-e meg. A tanyákon lakó tankötelesek száma 1888-ban 122 volt, a belterületen lakó, de iskolába nem járó tanköteleseké elérte a 150 főt. Mivel a tanyaiakból mintegy 20-25 tanuló járhatott a községi iskolába, sőt jóakarattal a nagyszülőktől ugyanannyi, ezért újabb (ötödik) belterületi iskola létrehozását tartották fontosabbnak. 1888-ban az Új soron a Zöldfa vendéglőt Juhász Jánosnétól iskola és tanítói lakás céljára 2700 forintért megvásárolták Az új iskolák létesítésével és a népiskolai törvény alkalmazásával fokozatosan növekedett a tanulók létszáma. 1851. évi 473 főről 1885-re 615-re emelkedett. 1892-ben vásárolták meg nyolcezer forintért, az összes költség viselésével a Templom utcában a Schatthelesz-féle házat iskola céljára, ebben a következő esztendőben megnyílt a hatodik tanterem.
Ugyancsak 1892-ben kezdte meg működését a külső tanyai iskola. Szintén 1892-ben nyitották meg a kisdedóvót, amelyhez 1893-ban játszó- és munkatermet alakítottak ki. Az első óvónő Kornis Mária Margit volt, akit szorgalmas és áldozatos nevelőnek ismertek meg. 1894-ben építette meg Tóth Gergely makói iparos 3300 forintért a belső tanyai iskolát. Nemcsak az iskolák létesítése okozott gondot a község elöljáróinak, de azok fönntartása is. Korhecz Czelesztin tanító 1894-ben indítványozta, hogy az iskolákból távolítsák el a kemencéket, vaskályhákat szerezzenek be. Ez négy év múlva valósult meg. A tanulók télen reggel hét, nyáron hat órára mentek az iskolába. A tanító kötelessége volt rájuk tanítás megkezdése előtt is fölügyelni. A tanítás eredményességére jellemző, hogy az 1895/96. évi tanév végén a belterületi iskolákba járó 556 tanuló közül 112 tudott jól írni és olvasni, a 125 tanyai növendék közül 37; vagyis kereken minden ötödik tanuló. Sümeghy István igazgatótanító 1898-ban jelentette, hogy 109 növendékéből rendszeresen jár az iskolába 93 tanuló, de olykor a létszámuk hatvanhatvanötre csökken. Az iskolaszék elnöke – a szűk anyagi viszonyokra való tekintettel – kénytelen volt több gyereket a mindennapos iskolába járás alól fölmenteni. 1899-ben szervezték meg a gazdasági ismétlőiskolát. Sümeghy István igazgatótanítónak 1912 –ben történt elhunytakor utódjául a már 24 éve itt tanító Koller Istvánt bízták meg.
Az első világháború kitörésekor katonai kórház céljára öt tantermet foglaltak le. A háború alatt, majd a forradalmak alatt az iskolák fölszerelései, nagymértékben megrongálódtak, sőt tönkrementek. A rendszeres és teljes értékű nevelői munka 1921 őszétől folyt, ekkor a tanulói létszám 637 fő volt. El kellett készíteni a tanítói rangsort, amely így állt össze: Koller István, Somogyi Béla, Benkóczy Sándor, Jánosi Erzsébet, Szűcs Ferenc, Imre József, Kollerné Sebeszta Jusztin, Novákné Hun Katalin, Fráterné Fendler Irén, Csikota József, Kerekesné Stibrányi Mária. A tüzelőhiány miatt öt régi tanteremben és a két tanyai iskolában ismét boglyakemencéket építettek. A Minisztérium engedélyezte a római katolikus polgári fiú- és leányiskola működését, amely 1926-tól 1931-ig a községháza melletti tanítói lakás épületében kapott helyet. Kevés községben volt annyira szétszórt a tantermek megoszlása, mint Apátfalván. Az 1930-as évek végére hat épület tizenegy tantermében, két tanyai iskola két termében, két óvodaépület négy helyiségében folyt a nevelőmunka. Iskolák: Makkfa iskola, Körmöczi iskola (az emeletes új iskola mellett) itt volt az igazgató iroda is Szűcs iskola majd Sinka iskola tornateremmel, Keresztúri iskola (polgármesteri hivatal mellett), Glück iskola tornateremmel, Külső tanyai iskola, Belső tanyai iskola, Mindenütt volt lakás is kialakítva a tanító részére.
Óvodák: templom háta mögötti, bikaakoli óvoda A tanulócsoportok számának növekedésével 1953-ban a község tulajdonát képező Glück-féle házat átalakították iskolává, így a tantermek száma hárommal növekedett. 1965-re az iskolának 12 tanterme, egy műhelyterme és egy szükségterme volt. A nevelők létszáma 24. 1953-tól a dolgozók iskoláját is megszervezték. Főleg a VII. és a VIII. általános iskolai osztályok elvégzését szorgalmazták. A végzettek száma évente tíz-húsz fő. 1956-tól működött napközi otthon is; kezdetben egy, majd két csoporttal. 1956 után a tanyai lakosság száma megcsappant, így a külterületi iskolákban kevesebb volt a tanköteles gyerek. Ez egyre jobban megkérdőjelezte a tanyai iskolák létét. A makói járás arról volt híres, hogy a pártelvárásokat túlhajtva hajtották végre. 1964-ben a külső, 1967-ben a belső tanyai iskola működését szüntették meg. Az iskola 1968-ban ünnepelte százéves fönnállását. Ekkor az iskola 560 tanulója hét különböző épületben tanult. 1972-ben épült föl az új, nyolc tantermes iskola.
Az összevont könyvtár a Varga Sinka féle iskola három termébe költözött.

Érték indoklása:

Az apátfalvi népoktatás az évtizedek alatt kisebb nagyobb küzdelmek árán fejlődött. A lakosság nagy szeretettel emlékszik a tanítókra, aki szívvel lélekkel munkálkodtak a fiatalok nevelésén. A kis iskolákra mindenki emlékszik, ahol meg tanultak írni, olvasni.