Skip to main content

Móra Ferenc Múzeum

Érték bemutatása:

A Dóm térről kiinduló Oskola utcán végigsétálva jutunk el a Roosevelt térre, ahol az ötvenes évekig a halpiac működött. A tér Tisza felöli oldalán áll a szeretett folyóját elmélyülten szemlélő Juhász Gyula szobra. A Belvárosi híd eredetileg Feketeházy János terve alapján az Eiffel-cég által kivitelezett első közúti híd helyén épült újjá 1948-ban. A híd alatt tovább haladva Móra Ferenc szobrához jutunk, mellette egy gabonakévén üldögélő parasztfigura, Mátyás, az író „Ének a búzamezőkről” című regényének hőse.
A Móra szoborral szemben látható a hajdani múzeumigazgató Tömörkény István szobra és a Múzeummal szemben, a hídfő oldalánál Mikszáth Kálmán mellszobra áll. Ezen a téren áll a Móra Ferenc Múzeum, mely 1896-ban neoklasszicista stílusban, és ahogy a korinthoszi oszlopokon nyugvó timpanon felirata is jelzi: „A KÖZMŰVELŐDÉSNEK” épült. Mindjárt a lépcső mellett áll Reizner János, a múzeum egykori igazgatójának mellszobra. A két szélső oszlop előtt Homérosz és Szókratész, a bejárat két oldalán pedig Klió és Euterpé szobrai állnak. A múzeumban többek között a következő állandó kiállításokat tekinthetjük meg: Móra-emlékszobát, „Avarnak mondták magukat” című kiállítást, Csongrád megye népművészete néprajzi kiállítást, Lucs Ferenc gyűjteményét, Patikatörténeti kiállítást

Járás: Szegedi járás

A nemzeti érték fellelhetőségének helye: Szeged

Irányítószám: 6720

Érték szakterülte kategória: Épített

Móra Ferenc Múzeum 1kép
Móra Ferenc Múzeum 2kép
Móra Ferenc Múzeum 3kép
Móra Ferenc Múzeum 4kép
Móra Ferenc Múzeum 5kép
Móra Ferenc Múzeum 6kép
Móra Ferenc Múzeum 7kép
Móra Ferenc Múzeum 8kép
X