Skip to main content

Makói túrós lepény

Érték bemutatása:

Az országban sehol sem sütnek olyan finom túrós-lepényt, mint Makón, ugyanis nálunk a kifejt tejet több évszázados gyakorlat szerint beoltják, és a tejfölös, vajas oltástúróból készül a lepény. Nem hiába jegyezte meg róla Kassai Vidor komikusszínész, aki gyermekkorában, a 19. század közepén élvezettel fogyasztotta szombat délutánonként makói a túrós lepényt, hogy „barnáspirosra sült hártya alatt csak úgy szotyog-lotyog az istenáldás”.
Palugyay Imre 1854-ben megjelent országleírásában fontosnak tartotta megjegyezni: „A lepény vékony tésztára rákent vajas túróból, oltásból készül, mely megsülvén olvadékonysága s kellemes íze miatt igen kedves eledel”. Messze földön híre járt a makói lepénynek, úgyhogy 1858-ban Gyulára látogató Ferenc József és Erzsébet királyné látogatásakor tizenkét makói asszonyt hívtak át lepénysütésre, amely a királyi párnak annyira ízlett, hogy valamennyien kaptak kosárkába helyezve egy-egy arany tízkoronást. Justh Gyulát a 48-as olvasókörökben mindig túrós-lepénnyel kínálták

Érték indoklása:

A lepény lelke a vajas, tejfölös makói oltástúró, amelyet kizárólag Makón és a város vonzáskörzetében készítenek.

Járás: Makói járás

A nemzeti értéket nyilvántartó adatbázis megnevezése: Makói Települési Értéktár

A nemzeti érték fellelhetőségének helye: Makó

Irányítószám: 6900

Érték szakterülte kategória: Agrár

Makói túrós lepény 1kép
Makói túrós lepény 2kép
X