Skip to main content

Ludasoldali kereszt

Érték bemutatása:

A tanyán élő vallásos családok közös elhatározásból és adományokból 1842-ben a ludasoldali határrészen állítottak egy keresztet. A tizenkilencedik században az emberek még sokkal jobban gyakorolták a vallásukat. Ez a kereszt akkor egy fából ácsolt kereszt volt, rajta lemezre festett feszülettel. Hogy név szerint kik állították arról nincs ismeretünk. Ez a kereszt 1869-ben újra lett állítva. Ekkor már tégla alapzatot építettek és abba építették bele azt a beton tuskón álló, szépen kiképzett öntöttvas keresztet, amin szintén öntöttvasból készült feszület van felszerelve. A feszület felett pedig INRI felírás található. A feszület alatt egy ovális kör alakú vastábla van, ami minden valószínűséggel a kereszt állításával kapcsolatos írást tartalmazott, de ez az írás mára már nem olvasható. Az ovális tábla alatt a kereszt szélesebben képződik, ahol egy angyal szárnyakkal látható. Az újra állított kereszt a monda alapján, Úr napján lett megáldva. (Forrás: Vida Mihály)

Járás: Hódmezővásárhelyi járás

A nemzeti érték fellelhetőségének helye: Mindszent

Irányítószám: 6630

Érték szakterülte kategória: Épített

Ludasoldali kereszt 1kép
X