Kiss András birkózó sportteljesítménye
Érték bemutatása:
Kisteleken született, máig kisteleki lakos. A Petőfi Sándor Általános Iskolában 7. osztálytól a KITE igazolt focistája. Gépszerelő Szakképző iskolába Makón járt, itt ismerkedett meg a birkózás sportággal – már az első időszakban sikerrel szerepelt versenyeken a tapasztaltabb versenyzőkkel szemben – később megyebajnoki, területi bajnoki címekig vitte.
Pályafutását a SZVSE-ben folytatta Csikós Ferenc, Bárkányi… és Savanya Ferenc edzők irányítása alatt – OB-n helyezést, Vasutas Magyar Bajnoki címet szerzett. A diákévek után dolgoznia kellett – a birkózás a lehetőségek hiánya miatt háttérbe szorult – hétköznapjait a munka mellett a labdarúgás, a karate és a versenytánc töltötte ki.
A visszatérés: 1993 táján összefutott volt edzőjével, beszélgetés közben kiderült, hogy a mindszenti birkózó szakosztály éppen megszűnőben van, s szőnyegeit megkaphatná Kistelek – András gyorsan összetoborozta a helyi „erős embereket”, s megalapította a Kisteleki Sportegyletet, akkor még egyetlen szakosztállyal (birkózás).
A kisteleki birkózók – Kiss András edzői irányításával jelentős sikereket értek el (Barna Sándor országos bajnok, 2. és 3. helyezett is volt, Balogh Viktor diákolimpián ezüstérmes, Darabont János diákolimpián ezüstérmes).
András is edzeni kezdett a tanítványokkal, ennek eredményeképpen: Senior Magyar Bajnokságon vett részt már 1997-ben – súlycsoportjában jó eredményt ért el, s ezzel jogosultságot szerzett a Farnciaiországi (Bordeaux) VB-n való részvételre – ez sajnos egy súlyos sérülés miatt nem jól sikerült (11. hely) – fél év rehabilitáció következett.
1999 – Dél-Afrikában (Port Elisabeth) a Mesterek Tornáján (senior olimpia) képviselete Magyarországot – 4. helyet szerzett. Mai napig is edzősködik – irányítja a szakosztály munkáját (sikerének bizonyítéka a 2013-ban megkapott Birkózó Város cím, melyet 100. olimpiai bajnokunk, Hegedűs Csaba adott át) – közben a KITE igazolt labdarúgó játékosa.
Vállalkozása vezetése mellett OKJ sportoktatói képesítést szerzett labdarúgás, birkózás sportágakból, majd a Tanárképző Főiskola testnevelő edző, rekreáció, egészségfejlesztő szakát végezte el sikerrel s a továbbfejlődés érdekében felvételizett a Semmelweis Egyetem sporttudományi szakára – okleveles testnevelő, gyógytestnevelő diplomát szerzett 2012-ben. Jelenleg vállalkozása vezetése mellett a szegedi Déri Miksa Középiskolában tanít testnevelést, s gyógytestnevelés foglalkozásokat tart Kisteleken.
Érték indoklása:
A sportágban elért országos és nemzetközi szintű eredményei miatt.Járás: Kisteleki járás
A nemzeti értéket nyilvántartó adatbázis megnevezése: Kisteleki Települési Értéktár
A nemzeti érték fellelhetőségének helye: KistelekIrányítószám: 6760Érték szakterülte kategória: Sport