Skip to main content

Karikó Katalin

Érték bemutatása:

Én egy biokémikus vagyok, aki ért az RNS-ekhez – ezt mondja magáról Karikó Katalin, akiről nemrég egy francia tévécsatorna forgatott filmet „A nő, aki megmentheti a világot” címmel. Karikó Katalin nevét tavaly az egész világ megismerte. Kisújszálláson nőtt fel, majd Szegeden, az akkori József Attila Tudományegyetem biológus szakán diplomázott. Akadémiai ösztöndíjat kapott, és a Szegedi Biológiai Kutatóközpontba hívták dolgozni, ahol az RNS-csapatba került. 1985-ben létszámcsökkentés miatt elküldték. A philadelphiai Temple Egyetemen kapott állást, így férjével, Francia Bélával és akkor hároméves kislányukkal, Zsuzsával az Egyesült Államokba költözött. Néhány évvel később a Pennsylvania Egyetemre került, ahol 24 évig kutatott.
2004-ben egy kollégájával, Drew Weissmann-nel szabadalmat jegyeztettek be a módosított nukleozidokat tartalmazó mRNS terápiás alkalmazására. Ezt a szabadalmat vásárolta meg 2011-ben a BioNTech és a Moderna. 2014-ben Karikó Katalin a német BioNTech cég alelnöke lett. 2018-ban a Pfizer gyógyszercéggel közösen kezdtek ezen a technológián alapuló  oltást fejleszteni, ennek is köszönhető, hogy a koronavírus megjelenése után néhány hónappal már el is indult a vakcina tesztelése, tavaly december elején pedig a széleskörű felhasználás. Karikó Katalin számos rangos nemzetközi és hazai elismerést kapott, Széchenyi-díjjal tüntették ki, és a Nobel-díj várományosaként emlegetik. Büszke édesanya és nagymama, kétszeres olimpiai bajnok és ötszörös világbajnok evezős lánya néhány hónappal ezelőtt adott életet Karikó Katalin első unokájának, Alexandernek.

Járás: Szegedi járás

A nemzeti érték fellelhetőségének helye: Szeged

Irányítószám: 6720

Érték szakterülte kategória: Kultúra

X