Kálmány Lajos, a népi kultúra gyűjtője szellemi hagyatéka

Érték bemutatása:

A palotai plébánosok sorában a legérdekesebb, de ugyanakkor tragikus személyiség. Neve a mai tudományos világban fogalommá nőtt. Mint azt az évtizedek alatt összegyűjtött archaikus népi imák, balladák, népmesék, hiedelmek mennyiségéből látjuk, hatalmas munkát végzett. Elsőként Kálmány Lajos (Szeged, 1852-1919.) néprajzkutató, pap figyelt fel a nép ajkáról hangzó különös ősi szimbólumokat használó imákra, balladákra, népdalokra. „Magyarpécskán volt káplán, ott kezdte népköltészeti gyűjtését. Összeférhetetlen, nehéz, ugyanakkor a parasztokhoz húzó természete miatt gyakran összeütközésbe került feletteseivel, a püspökökkel. Ezért állandóan újabb és újabb plébániákra helyezték Temes, Torontál, Arad és Csanád megye területén. Ilyen módon hosszabb-rövidebb ideig a Szeged környéki és a bánsági magyar katolikus lakosságú falvak többségében megfordult a mintegy négy évtizedes papi szolgálata során. Az állandó helyváltoztatás a terület alapos áttekintését és óriási népköltési gyűjtést tett lehetővé. Pótolhatatlan nagy értékű folklórt mentett meg a múlt századi Alföld egészében még tradicionális világából.” (Magyar Néprajzi Lexikon)
1885. dec. 1-1886. dec. 15-ig szolgált káplánként Csanádpalotán. 1894. május 1-jén nevezték ki a plébánia kormányzójává, ideiglenes vezetőjévé. 1898. július 1-jén kapott végleges plébánosi megbízatást. 1910. november 15-i nyugdíjazásáig volt csanádpalotai lelkész. A csanádpalotai lakosok kedvelték plébánosukat. Tetszett nekik a jól megtermett pap fizikai ereje, állítólag ő volt a falu legerősebb embere. Mindig pipázott és szerette a bort, de sosem volt részeg. Az egyszerű emberekkel barátkozott, a községi és járási vezetőkkel mindig pörölt. Kiállt az egyház, a plébánia, valamint hívei érdekei mellett. Nem tetszett az uraknak, hogy a parasztokkal barátkozik a tanító, a patikus és a jegyző helyett. Híveinek nem tetszett, hogy maga ült a trágyáskocsin, dolgozott saját földjén. Kálmány jó gazdálkodónak bizonyult, a Csanád vármegyei virilisták listáján 1901-ben 60. helyen volt. Káplánjait nagyon megbecsülte ,, mivel a lelkipásztori teendők nagy részét ők látták el…..”
1906. aug. 1-jén agyvérzés érte, maradandó egészségi károsodással. 1910. november 15-én nyugdíjazták, Szegedre költözött. (Miklós Péter: Kálmány Lajos csanádpalotai évei Makó 2003. Szerk: Dr Tóth Ferenc) Plébánosként 1894-től 1906-ig élt Csanádpalotán, de miként a vakbuzgóbb hívek emlegették: „Nem papnak teremtette az Isten, mert még a parasztok trágyásszekerére is felült, osztán meg nagyon sikamlósan beszélgetett az emberekkel. Mindég az egyszerű emberek között kófrát. Nem tudott ájtatoskodni.” De egyik-másik akkori tisztviselő részéről olyan vélemény is megnyilvánult, hogy: “Nincs ennek a plébánosnak semmi intelligenciája, mert bárkivel szóba áll. Ilyen papnak bármelyik paraszt megfelelne. Jó ember volt, de rossz pap.”
A nép csak parasztpapnak, nótás papnak emlegette. Persze akadtak az úgynevezett tisztviselők között olyanok is, akik nemcsak nagyra becsülték Kálmány Lajost, de társaságukba is bevették. Ilyenek voltak Brengarten Henrik községi főjegyző, Buja Lajos iskolaigazgató. Hogy Kálmány Lajost nem papnak teremtette az Isten, azt a viselkedéséből következtették ki. Például: amikor a 60 holdas papföldre /egyházi birtokra/ tanyát építtetett, a tanya körül gyümölcsfákat telepíttetett, mondva, majd jó lesz az a kapásoknak és részes aratóknak. (Asztalos P. Kálmán: Szájhagyományok Kálmány Lajosról) Mitológiai feldolgozó munkáját, s a vallási néprajzzal kapcsolatos tanulmányát a Magyar Tudományos Akadémia is elismerte, s közreadta még életében. Koszorúk az Alföld vad virágaiból. 1-2. Szeged népe. 1-3. Boldogasszony, ősvallásunk istenasszonya. Kálmány Lajos népköltési hagyatéka / szerk. Ortutay Történeti énekek és katonadalok / gyűjtötte Kálmány Lajos Alföldi népballadák / gyűjtötte Kálmány Lajos „1885. decemberben Csanádpalotán lett segédlelkész, ahol ismét felkavarta a kedélyeket. A Szegedi Híradó 1886. január 29-i számában „A vidékről” címmel irt cikket a környék elmaradottságáról, amit „Figyelő” álnéven publikált. Óvatossága ellenére fény derült a szerző kilétére es ez ismét felettesei rosszallását váltotta ki.
1894 tavaszán megüresedett Csanádpalotán a plébánosi hely, így került oda májusban helyettes plébánosnak es az is maradt egészen 1898. június 20-ig, holott már korábban kérte a véglegesítését. Erről az időszakról nincs sok információnk, de az biztos, hogy életében a néprajzi gyűjtés háttérbe szorult, hiszen csak két tanulmánya jelent meg tíz év alatt. Ennek több oka lehetett: lekötötték papi teendői, a gazdálkodás, amit maga végzett és a rókusi plébániáért folytatott harc is elkedvetlenítette. Káplánt takarékosságból nem tartott, ráadásul a földjein is egymaga dolgozott, nem fogadott fel bérest, emellett állítólag papi teendőit sem végezte hibátlanul.” (Tompos Krisztina: Kálmány Lajos a megítélések tükrében.)

Érték indoklása:

Kálmány Lajos több évet töltött Csanádpalotán, mint káplán, kormányzó és plébános. Az 1800-as évek vége felé nagy fellendülés volt megfigyelhető Csanádpalotán. Ez Brengarten Henrik, Buja Lajos és Kálmány Lajos együttműködésének volt köszönhető. Kálmány Lajos foglalkozása pap volt, de emellett néprajzi gyűjtő, a legnagyobb magyar folklorista is volt, ahogy Móra Ferenc nevezte. Többen illették a nótás pap vagy az utolsó magyar sámán titulussal.