Kakas Istvánné Bakai Anna munkássága

Érték bemutatása:

Kakas Istvánné (1951. 04. 22.), Ancsa, gyermekeknek Ancsa néni mindenki ismeri a faluban. Tősgyökeres apátfalvi, szülei, nagyszülei is itt éltek. Ahogyan Ő fogalmazott, nagyon szegény kisparaszti családban nőtt fel, ahol bizony a gyermekeknek is dolgozniuk kellett. Megvolt a családon belüli munkamegosztás. Nagyszülei tanyán éltek (még lehetett), sokat járt oda segíteni. Először munka mellett (Újszegedi Szövőgyár) szövőnőnek tanult, majd az egészségügyben helyezkedett el Makón, s a nővér szakmát is kitanulta. Ekkor már három fiú gyermeke volt és nagyon örült annak (bár nagyon szerette a makói kórházat), hogy az akkori háziorvos „hazahívta”. Ekkor kezdett el férjével állatokat, többek között tehenet is tartani és túrót, tejfölt, sajtot is készített. Műveltek földet is, ma egy gyönyörű kertjük van a Maros parton a „Szilvás”-ban. Mint háziorvosi asszisztens ment nyugdíjba. Tehát nem véletlen, hogy a faluban mindenki ismeri. E rövid élettörténet, és a több évtizedes megismerés is mutatja, nagyon sokrétű, és az apátfalvi mentalitást követve büszke, öntudatos személyiség, melyhez tudása a faluról, a falusi életről páratlan, és kézügyessége egy bensőből fakadó óriási adomány.
A Pátfalváért Egyesület által a Szigetházban kézműves foglalkozások tartására Vargáné Nagyfalusi Ilona invitálta (2000). 2005-től hivatalosan is az egyesület tagja. Mit köszönhet Ancsának az egyesület és azon felül a falu lakossága, főleg a felnövekvő generáció? Összefoglalóan annyit mondhatnánk: Apátfalva tradicionális múltjának teljes ismerője, amit ma is tisztelettel őriz és szeretettel ad át főleg a gyermekeknek, de a felnőtteknek is. A Maros parti Szilvásban megmutatja a paraszti kiskert művelését, mint önellátó parasztember. Kertje példaértékű. Ismeri a mindennapi kenyeret adó kemencét, annak működését, fűtését. (Férje, mint gépészember, építette mérnöki pontossággal a Szigetház második kemencéjét.) Több ezer gyermeknek mutatta be a Szigetházban, főleg a lekváros bukta készítésének „tudományát”.
Fantasztikusan, az elődöktől elsajátítottan, azt követve süt és főz, nagyrészt maga termelte alapanyagokból. Nem felejtette el, hogy valamikor csutkababával játszott, melyet általa a mai gyerekek is szívesen készítenek. Tudja a régi játékokat (gombzúgatás, körjátékok, stb.) és szívesen mesél róluk. Több száz gyermeket tanított meg szőni, terményképet készíteni, kukoricacsuhéból alkotni és még sorolhatnám. A csuhéból készített figurái mestermunkák. Több kiállítása is volt (Budapest, Szeged, Makó). Mai szóval úgy fogalmazhatnék, profi ezen a kézműves területen. Nem csak alkot, tele van ötletekkel, hogyan tudnánk rávenni a mai gyerekeket, hogy játszanak, alkossanak, ne csak a számítógép mellett üljenek. Folyamatosan tanul, hogy a mai korra adaptált kézművességet elsajátítsa. Ez mellett állandóan gyűjt: magokat, terméseket, leveleket, kavicsokat, üvegeket, mezei virágokat, stb., melyeket, mint természetes anyagokat felhasznál a kézműves foglalkozásokon.
Az apátfalvi ünnepeket, annak szokásait még mindig követi, beszél róluk az ezekhez kapcsolódó foglalkozásokon, különösen az adventi készülődés témakörben. Férjével együtt nagyon jó táncosok. Több évig a helyi hagyományőrző csoportban is táncoltak. Maga hímezte férje parasztingét, és nem kevés anyagi áldozattal apátfalvi népviseletet is varratott. A Faluházban hímző, horgoló szakkört vezet felnőtteknek. Végtelenül aktív, szó-szoros értelemben vett önzetlen közösségi ember.