Skip to main content

Helytörténeti Gyűjtemény

Érték bemutatása:

A műemléki értékű, volt uradalmi tiszttartói lakásban, utóbb polgármesteri hivatalnak helyet adó épületben került kialakításra a Helytörténeti Gyűjtemény. Célja egyrészt a falu lakóinak bemutatni a település múltját, az egykori élet mindennapjait, másrészt látnivalót kínálni a faluba érkező turisták számára, akik így megismerhetik a település múltját és értékeit. A gyűjtemény a 2003. évi Nagymágocsi Falunapok alkalmával nyílt meg.
A 2005. évi falunapok alkalmával vette fel a Nagymágocson több évtizeden át szolgálatot teljesítő ferences rendi kapucinus szerzetes, Felicián atya (Neubauer József) nevét. A község ezzel is, valamint a posztumusz adományozott „Nagymágocs Nagyközség Díszpolgára” cím adományozásával tisztelgett az atya kutatómunkája előtt, mellyel megalapozta e gyűjtemény kialakítását, s sokat tett a település múltjának megismerése, régészeti emlékeinek feltárása érdekében. A gyűjtemény első termében a látogatók megismerkedhetnek a település földrajzi és történelmi emlékeivel, az itt folyó mezőgazdasági munkákkal és annak eszközeivel. A második terem a múlt század embereinek lakó- és életkörülményeit mutatja be a születéstől az elmúlásig. A folyosón Nagymágocs építészeti emlékeit reprezentáló fotókiállítás, valamint a Felicián atya által Nagymágocson végzett, sokrétű tevékenységet bemutató tablósorozat látható. Itt helyezték el az atya gyűjteményéből létrehozott ásványkiállítást is.

Járás: Szentesi járás

A nemzeti érték fellelhetőségének helye: Nagymágocs

Irányítószám: 6622

Érték szakterülte kategória: Kultúra

Helytörténeti Gyűjtemény 1kép
X