Halászlé – Szegedi halászlé

Érték bemutatása:

A magyar néprajzi irodalom szerint a halászlé azonos a hosszú lére eresztett halpaprikással. („Halpaprikás halászosan” – írták a száz év előtti szakácskönyvek.) A valódi népi halászlének a sok és jóféle hal, a sajátos elkészítési mód, a szolgafa és bogrács, a megfelelő és egyéb fűszerek mellett fontos és elmaradhatatlan kelléke a paprika. A török idők után a használata lassan terjedt el, és csak a 18. század második felétől vált általánosan ismertté, mára azonban már a magyar ételek jellegzetes fűszere. Magyarországon különböző tájegységek vetélkednek a hiteles, az igazi halászlékészítés címért. Herman Ottó szerint sok kecsege, elég ponty és kevés harcsa kell hozzá. A Tisza mellékén ponty, csuka, angolna és kecsege illik bele, és a szegedi paprika, makói hagyma mellett babérlevéllel is zamatosították. A szegedi levének olyan színe kellett legyen, „mint a legdühösebb bikának a vére”. A Tisza mentén leghíresebb a szegedi halászlé. Jellegzetessége, hogy többfajta halból készítik. A kisebb halakat, fejet, farkat miután megfőtt, áttörik, azaz átnyomkodják egy szitán. A lé így besűrűsödik, viszont nem lesz benne mindenféle törmelék. Az alaplébe ezután főzik bele a halhúst (halfilét, halpatkót). Errefelé többnyire a lefelé szűkülő bográcsokat használják.