Feketehalom
Érték bemutatása:
A petőfiszállási határ közelében, Csengele legfelső részén lévő mesterségesen összehordott domb. Már 1733-ban ezen a néven említették. 1936-ban a szegedi múzeum leletmentő ásatásokat végzett itt és 105 avarkori sírt tártak fel. A sírok nagy részét korabeli kincsrablók feldúlták. Ennek ellenére nagyszámú sírmelléklet (kengyel, zabla, lándzsa, csat stb.) került napvilágra. A későbbi időkben is találtak leletek, de ezeknek csak egy része került múzeumba. Régi csengeleiek körében többféle monda terjedt el a keletkezéséről. Az egyik szerint Hunyadi János emeltette egy török elleni győztes csata emlékére. A másik szerint a nagy betyár, Rózsa Sándor hordatta össze. Az egyik variációban a rablott kincsek elrejtésére, a szomorúbb változatban pedig elhunyt kedves eltemetésére. A harmadik hiedelem szerint Attila hun fejedelmet temették ide a hármas koporsóba, a Tisza folyóba temetést pedig megjátszották, hogy eltereljék a figyelmet a csengeleiről. Minden elképzelés téves, hiszen az avarok a 600-as évek elejétől már temetőnek használták.
Járás: Kisteleki járás
A nemzeti érték fellelhetőségének helye: CsengeleIrányítószám: 6765Érték szakterülte kategória: Természet