Skip to main content

Fehérhímzés Apátfalván

Érték bemutatása:

Elsősorban az északi, de a szomszédos megyékből is a mai Csongrád megyébe letelepedett lakosok, – köztük az apátfalvi nép is– zárt közösségeket alkottak. Féltve őrizték meg hozott szokásaikat és viseleti darabjaikat. Zártságuk ellenére is hatott azonban rájuk az itt élők hímzésdivatjának terjedése. A fehérhímzés megjelenése feltehetően összefüggött a múlt század elején a gyári, széles, fehér vásznak elterjedésével. A fehérhímzésnek e területen szabadrajzú változatával találkozunk a viseleti és a használati darabokon. Ezen hímzések mintáit, mint a nevéből is kiderül szabadkézzel is rajzolták, de többnyire ütőfával nyomták a vászonra a mintát. Előrajzolás után készülő fehér hímzéssel díszítették a női és férfi ingeket, kézbe való kendőket, jegykendőket, alsószoknyákat, kötényeket, párnavégeket, béles takarókat, ágyterítőket és sublóttakarókat. A fehérhímzés leggyakrabban használt öltéstechnikája a lapos-, a magas-, a lyuk-, a lánc-, a szár-, a tűző- és a huroköltés. A legegyszerűbb öltésfajta a lapos öltés, melynek öltésiránya többféle. A hímzés indításakor a fonal végét a felöltendő felületre húzzák be csomómentesen, ezután öltéseiket szorosan egymás mellé helyezték, majd befejezéskor a hátoldalon gondosan eldolgozták. A szabadrajzú, hajlított vonalú formák hímzésénél az egyes mintaelemek kihímzését a forma hegyénél kezdték. Magas öltés: A kör és kerekded formák kidolgozását mindig a forma legszélesebb részén kezdték, majd úgy haladtak a keskenyebb részek felé. E fehér hímzés jellemzője, hogy a mintát kétszer varrták ki, így a hímzett felület magasan kidomborodik az alap síkjából, olyanok lettek a virágok, mint a gyöngyszem, rizsszem. Ezt úgy érték el, hogy a minta körvonalait előöltéssel körbevarrták, majd az így körülzárt részt hosszában kitöltötték laza sodratú, a hímzőfonalnál vastagabb fonallal. Végül az aláöltésre merőlegesen még egyszer ráhímeztek. Ezzel a technikával készítették a leveleket, virágszirmokat, vastagvarrást, és pöttyöket. A lyukazás nélkülözhetetlen eleme a fehér hímzésnek. Jellegzetes formája a kör, a csepp és a szilvamag. Ezen formák felhasználásával alakították ki a motívumokat. Nevüket az adott tárgyhoz való hasonlóság alapján kapták. A teljesség igénye nélkül szerepeljen itt néhány közülük: margarétás, madaras, folyondáros, vízfolyásos, bogyós-ágas, nyitott szíves, négyszöges, háromszöges, kisvirágos, szakállas-lyukas, félvirágos, csillagvirágos, körtés, csigasoros, hullámindás, kukacos. A fehér hímzés viseleti és használati darabokon maradt ránk. A fehér vászon inget előbb felsőruhának, majd fehérneműnek használták. Köznapra és ünnepre egyaránt viselték. Felhasználták a maguk szőtte házivásznat, vagy a gyári sifont. Otthon varrták, többnyire kézzel vagy varróval készíttették hagyományos formájú darabjaikat. „Az apátfalviak erőn fölüli pompával rendezték be a tisztaszobát. A fölvetős ágyra a szegényebbek is négy-hat, a módosabbak tíz-tizenöt slingelt végű párnát is fölraktak. Az ágyterítőt, a sublótterítőt, sőt némelyek a dunnahuzatot is gondosan kihímezték. Legalább ilyen odafigyeléssel kellett elkészíteniük a jegykendőt vagy a vőlegényinget is. A lányok ünnepi viseletéhez hozzátartozott a kiskendő, amelyet templomban, bálban egyaránt kézben tartottak. Ennél nagyobb volt a hujjogatós kendő; ezt esküvői menetben mulatozó mozdulattal lebegtették a menyecskék. Az ingvállat, az alsószoknyát szintén gondosan hímezték. Makó város monográfia sorozata, Makó néprajza A hímzés hagyományának ápolására alakult szakköröket az 1960-as évek végétől a megyei módszertani intézet fogta össze. A működési engedéllyel felruházott szakkörvezetők Makón és Apátfalván a fehérhímzésre tértek át. Dr. Kovács Józsefné megyei szakbizottsági felügyelő az apátfalvi Langó Istvánné és a makói Kovács Józsefné hímző-körvezetők részvételével gyűjtött Kiszomboron, Apátfalván, Tápén és Makón. A fehérhímzés hagyományőrzése – szakköri tevékenységük révén – Apátfalván és Makón volt a legerősebb.” Langó Istvánné, szül. Langó Terézia Apátfalván hímző szakkört szervezett, és a már majdnem feledésbe menő dél -alföldi fehérhímzést tanította az asszonyoknak. A hímzésminták gyűjtésével értékmegőrző munkát végzett. Az eredeti minták újratervezésében, a megváltozott életkörülményekhez való alkalmazásban is jeleskedett.

Érték indoklása:

A hímzés, összehasonlítva más európai népművészettel, a magyar népművészetben különösen jelentős. Fontosnak tartom, hogy szülőhelyünk értékeként ápoljuk, és tovább is adjuk ezt az egyedülálló népművészeti motívumvilágot, hiszen az apátfalvi fehérhímzésben megtalálhatók a palócföldi és a dél-alföldi hatások egyaránt.

Járás: Makói járás

Az értéktárba történő felvételéről rendelkező határozat száma: 11/2016.(V.20.)CsMÉB

A nemzeti értéket nyilvántartó adatbázis megnevezése: Csongrád Megyei Értéktár

A nemzeti érték fellelhetőségének helye: Apátfalva

Irányítószám: 6931

Érték szakterülte kategória: Kultúra

A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája (bibliográfia, honlapok, multimédiás források): Dr. Kovács Józsefné: Csongrád megyei fehér hímzések. Szeged: Csongrád megyei Tanács Művelődési Központja, 1985. Makó monográfiája 3. Makó néprajza Szerk: Tóth Ferenc Makó, 2008 Csongrád megye népművészete Szerk: Juhász Antal Európa Könyvkiadó Budapest, 1990 Tóth Ferenc: Apátfalva Száz magyar falu könyvesháza sorozat 2000 Vargáné Nagyfalusi Ilona: Múltunk szőtte örökség Bíbic könyvek sorozat Apátfalva 2000 Néprajzi tanulmányok Apátfalváról szerk: Bárkányi Ildikó Szeged, 2015

Fehérhímzés Apátfalván 1kép
Fehérhímzés Apátfalván 2kép
Fehérhímzés Apátfalván 3kép
Fehérhímzés Apátfalván 4kép
Fehérhímzés Apátfalván 5kép
Fehérhímzés Apátfalván 6kép
Fehérhímzés Apátfalván 7kép
Fehérhímzés Apátfalván 8kép
Fehérhímzés Apátfalván 9kép
Fehérhímzés Apátfalván 10kép
Fehérhímzés Apátfalván 11kép
Fehérhímzés Apátfalván 12kép
X