Skip to main content

Fehér Akác Nyugdíjas Klub

Érték bemutatása:

A klub Piroska Györgyné vezetésével alakult 1975-ben. Sokat beszélgettek, kézimunkáztak, énekeltek, kirándultak. Vastagh József tanár úr megszervezte a Hasító Együttest. Sok jó énekhangú taggal előadták a paprika feldolgozás történetét, dalokkal, táncokkal. Országos fellépéseken is többször szerepeltek. A korabeli szórakozások történetét dolgozták fel a „Csutri” című darabban.

A nagy létszám miatt a klub ketté vált és Vidács Károlyné Irénke vette kezébe a klub vezetését, sokat énekeltek, kirándultak továbbra is.

1995-ben lépett be és vette át a klub vezetését Márki Antalné. A Vastagh tanár úr által összegyűjtött dalokat és Mészáros Mária dalait továbbra is szívesen énekeltük. Ebben az időben lett divatos a Délmagyarország című napilap által meghirdetett „Szomszédoló”, ahol minden évben énekeltünk.

Több alkalommal meghívtak Szegeden, Mezőberényben, Békéscsabán tartott nyugdíjas találkozóra.

Az éneklés, a daltanulás fontos szerepet kezdett betölteni a klub életében, mivel egy ügyes citerás, Fülöp Jóska zeneszeretete mindannyiunkat belelkesített.

Így 2005-ben, április 2-án bátorságot vettünk magunkon és beneveztünk a Birinyi József népzenész által zsűrizett Országos és Térségi Minősítőn, ahol „kiváló” fokozatot értünk el. 2005. október 4-én az Országos Népzenei Minősítőn „arany” fokozattal térhettünk haza.

Azóta igen sok meghívást kaptunk nyugdíjas baráti köreinktől. Jelenleg 31 db gyönyörű oklevelünk van.

Az 50 főre gyarapodott tagsággal minden hétfőn találkozunk a művelődési ház kistermében. A hónap 1., 2. és 4. hétfőjén szól az ének, beszélgetünk, régi dalokat, szokásokat gyűjtünk. A hónap 3. hétfőjén az abban a hónapban népnapjukat ünneplőket köszöntjük, akik sütikkel, italokkal kínálják a tagságot. Ilyenkor tetőfokára lép a hangulat.

Kedves barátainkat évente 2-3 alkalommal meghívjuk vidám találkozóra a művelődési ház nagytermében. Üllés, Domaszék, Mórahalom, Sándorfalva, Tápé, Oromhegyes nyugdíjas klubjai kedves vendégeink.

Ilyenkor nótázással, vacsorával, táncmulatsággal múlatjuk az időt, elfeledve a 70-80 év összegyűlt búbánatát.

Összegyűjtöttük a lánykérés, esküvő és lakodalom népszokásait. Nyugdíjasok beöltöztek mennyasszonynak, vőlegénynek, vőfélynek és vendégeinknek igen vidám lakodalmas hangulatot kerekítettünk.

Támogatónk: Röszke Község Önkormányzat és a Petőfi Sándor Művelődési Ház és Községi Könyvtár

Az egyesület célja, hitvallása:

Célunk, hogy meglévő erőnkkel segítsük egymást odafigyeléssel, látogatásokkal.

Részt vettünk a temető takarításban, virágozásban.

Süteményeket sütöttünk a község rendezvényeire.

Segítettünk a Beretzk Péter Természetvédelmi Klub munkáinak elvégzésében (festés).

Dalkarunk szívesen vállal szereplést a falu vagy más egyesület rendezvényein. Szívesen énekelnénk együtt a fiatalokkal:

· daltanulás-nótázás,

· táncház-zsíroskenyér, hagyma, teadélutánon,

· ökoturizmus-kirándulás

· paprikás ételek főzése a Molnár-réten

Ötleteink még vannak, de erről még a közösség bekapcsolása, véleményezés szükséges.

Elérhetőségünk: Hagyományőrző Nyugdíjas Klub és Dalkör

6758 Röszke, Dózsa György u. 1.

Vezető: Márki Antalné

Járás: Szegedi járás

A nemzeti érték fellelhetőségének helye: Röszke

Irányítószám: 6758

Érték szakterülte kategória: Kultúra

Fehér Akác Nyugdíjas Klub 1kép
X