Falunap – Zab-nap
Érték bemutatása:
Ferencszállás 2018-ban ünnepelte alapításának 190. évét. Az eseményre egy pályázat keretében szervezték meg a Zab-napot, amit még kettő követett. Az idei, szeptemberi eseménynek pedig egy különleges apropója is volt: pajtamúzeumot avatott a 600 fős falu.
Az első Zab-napon minden a zab körül forgott, zabból készült ételeket főztünk, zabos sütemények készültek és a zabtermesztés, a kukutyini puszta művelésének relikviái is jelen voltak. Ebben az évben pedig ez utóbbi vonalat sikerült tovább rajzolnunk: egy pajtamúzeumot épített és rendezett be közösségünk
– nyilatkozta Jani János, a település polgármestere.
Járás: Szegedi járás
A nemzeti érték fellelhetőségének helye: FerencszállásIrányítószám: 6774Érték szakterülte kategória: Turisztika