Skip to main content

Csőrege

Érték bemutatása:

A csőrege zsírban sült levestésztából készül, vékony édes ropogtatni való. A has nem telik tőle, csak csemege. A régi szegényebb világban előszeretettel készítették, mivel csak liszt, tojás és zsír kellett hozzá. Ezek minden háznál voltak, nem kellett pénzt kiadni érte. Elkészítése idő és munkaigényes.
Elkészítésének receptje: Fél kg liszt, 1 kanál ecet és 5 egész tojás kell hozzá. Levestésztát gyúrunk lisztből és tojásból, víz nincs benne. Ebből rengeteg lesz. Egy tálba tesszük a lisztet, a tojásokat külön feltörjük, egy kisebb tálkában villával összekeverjük. Ráöntjük a lisztre, hozzáadjuk az ecetet és összedolgozzuk. Simára jól kigyúrjuk, közben lehet pihentetni is. A végére egy vekniszerű lesz belőle, a tojástól szép sárga. Vastagabbra (a levestésztánál vastagabbra) nyújtjuk nyújtófával, vagy tésztagéppel. Régen nyújtófával nyújtották el nyújtódeszkán, kör alakúra. Utána felvágjuk 8 cm széles csíkokra, majd 10-12cm –es téglalap alakú darabokra, csőrege vágóval (derelye vágóval) elmetéljük, két helyen bevágjuk 3-4 cm hosszan, és mielőtt a zsírba tennénk, behúzzuk a nyílásba mindkét végén a sarkát (fülét. Ettől kapja a szép formáját.
Nálunk nem, de máshol nevezik forgácsfánknak is, mert úgy csavarodik, mint a forgács. Nem túl forró zsírban sütjük lefedve, előbb az egyik oldalát. A másik oldalánál már nem kell a fedő rá. Picit legyen csak piros, nem szabad megégetni, mert keserű lesz. Kis hólyagok is szoktak képződni rajta. Jól lecsurgatjuk a zsírt róla, vagy papírszalvétára szedjük ki, hogy a zsírt feligya. Még melegen fahéjas vagy vaníliás porcukorral szórjuk meg. Hidegen- melegen is finom.

Érték indoklása:

Olcsó egyszerű édes süteményféle. Nem igényel bonyolult eszközöket, gépeket, technikát, még mérleg nélkül is boldogulunk. Egyszerűen beszerezhető alapanyagokból állítjuk össze. Kiadós, bőséges, de kevésbé laktató étel, ebéd után a férfiak gyorsan éhesek lesznek tőle. A parasztok jellegzetes, hagyományos eledele, majdnem a semmiből készül el.

Járás: Makói járás

A nemzeti értéket nyilvántartó adatbázis megnevezése: Csanádpalotai Települési Értéktár

A nemzeti érték fellelhetőségének helye: Csanádpalota

Irányítószám: 6913

Érték szakterülte kategória: Turisztika

Csőrege 1kép
Csőrege 2kép
X