Skip to main content

Csongrádi halászházak

Érték bemutatása:

A halászházak alapjai néhol akár 200-300 évesek is lehetnek. Sokáig csak a nádfedelet cserélték időnként, ennyi volt a felújítás, hiszen a falak igen tartósnak bizonyultak. Vesszőből, sárral tapasztották az ún. paticsfalat. Később a vertfal terjedt el, ami deszkák közé rakott törekből, pelyvából és földből kevert anyagból állott. Szigetelőnek nádréteget használtak. Majd a vályog is fontos anyag volt, melynél agyagos sárba szalmát és töreket kevertek, s azt vályogvetővel formázták tégla alakúra.
A belvárosi házak többségét halász- majd a 19. század közepétől kubikoscsaládok is lakták. A házak falát fehérre meszelték, az alját pedig kátránnyal húzták el, mely jól védte a falat a víztől, nedvességtől. A műemlékileg védett halászházak száma 37, melyek közül több magántulajdonban van. Külön említést érdemel a Gyökér u. 1. szám alatti múzeumház, melyben a korabeli halász- illetve kubikosház berendezése, használati tárgyai láthatók.
A többi épület 2014. év végére egy nemzetközi pályázatnak köszönhetően fog megújulni. Egy-egy házban a hagyományos foglalkozások, kézművességek kerülnek majd bemutatásra, így többek között halászat, kovács, fazekasság, kosárfonás, horgolás, tojásfestés tevékenységével ismerkedhetnek meg a látogatók.

Járás: Csongrádi járás

A nemzeti érték fellelhetőségének helye: Csongrád

Irányítószám: 6640

Érték szakterülte kategória: Épített

Csongrádi halászházak 1kép
Csongrádi halászházak 2kép
Csongrádi halászházak 3kép
X