Budai Sándor

Érték bemutatása:

A sándorfalvi népi művészet hírét országban-világban Budai Sándor alapozta meg. 1918-ban Szegeden született, de elemi iskolába már Sándorfalván járt, napszámos- földműves szüleinek azonban nem tellett a kiváló eszű, rajzolgató és festegető fiú felsőbb iskolákba küldésére, bognárinasnak adták. Hosszú katonáskodás és betegeskedés után tette le a bognári mestervizsgát, váltott a háború után iparengedélyt, majd lett kisipari szövetkezeti tag, egyre inkább asztalosmunkákat végezve.Sokoldalúsága a kenyérkereső foglalkozás mellett másfelé is húzta, a gyermekkori képalkotó próbálkozásainak folytatása mellett 1956-ban elhatározta, hogy a faluban népszerű hangszer, a citera minél gyakoribb és szebb megszólaltatására zenekart alapít. Sok vesződséggel járó toborzás, szorgalmas próbák, a citerák saját kezű elkészítése után Budai Sándor együttese megalakult, s 1957. januárjától hivatalosan is bejegyeztetett .

Zenekarvezetői tevékenysége a hangszerkészítéstől (citerák, cimbalom) a műsorok összeállításáig, a próbák irányításán át a fellépések szervezéséig , de még a hívogató plakátok rajzolásáig is terjedt. Később, kapcsolatba kerülvén a magyar népzene avatott szakembereivel – többek között Kodály Zoltánnal, Sárosi Bálinttal-, részt vett a népzenei hagyományok feltérképezésében, megmentésében, folklór- és népzenei fesztiválok állandó meghívottja, előadója, a citerázás autentikus ismertetője lett. Zenekarával sikert sikerre halmozott (ennek állomásairól lásd a Sándorfalvi Budai Sándor Citerazenekarról szóló fejezetet!). Mindezen fáradhatatlan és magas szintű tevékenységéért 1968-ban a Népművészet Mestere címet adományozták neki, majd 1974-ben Szocialista Kultúráért kitüntetést is kapott. Utóbbi elnyerésében már bizonnyal szerepet játszott, hogy zenei tevékenysége mellett felerősödött festői késztetése, és eddigre számos kiállításon mutatkozott be.Baján szerepelt először festményeivel egy amatőröknek rendezett tárlaton 1971-ben.
1972-ben pedig már díjat is nyert, a Csongrádon rendezett amatőrkiállításon „Libapásztor” című képe második díjat kapott (elsőt nem adott ki a zsűri). Ugyanebben az esztendőben a „Magyar naiv festészet a XX. században” című reprezentatív tárlatra is meghívták, a Nemzeti Galériában hét temperaképét (pl. a „Búcsúsok”-at , a „Citerás”-t, a ,,Javasasszonynál”-t) és három legszebb citeráját mutatták be.
Meghozta Budai Sándor számára az 1972-es esztendő a sándorfalvi bemutatkozás lehetőségét is, októberben Bod Árpáddal és Kelemen Kristóffal közös tárlaton, ami nagy sikert aratott. A szűkebb pártiájában élőkre nagy hatással voltak a falusi élet egy – egy jellegzetes momentumát. Életképét megörökítő, naiv ábrázolások, amik Budai Sándor közel negyedszázad alatt festett képeinek legjobbjait mutatták fel. Tettenérhető volt kiállítási anyagán a fejlődés, ami az önmagát szüntelen újkeresésére, tanulásra kényszerítő, magával egyre szigorúbb alkotót jellemezte. Az őt körülvevő világ és a falusi ünnepi események, a dolgos hétköznapok megörökítésében láthatóan egyre nagyobb gyakorlatot szerezve átgondoltabb kompozíciókkal, a részlethűségre többet adva, világosabb tónusokkal, színesebben dolgozik már az 1970-es években, s képei számos hazai és külföldi kiállításra jutnak el, Budapesttől Berlinig, sőt Amerikáig.

Népi ihletésű, ösztönös alkotómunkája kiteljesedett. Inspiráló hatással volt Budai Sándorra, hogy 1975-ben, egy német kiállításon képét meglátván, kapcsolatot keresett vele Maggi Schumacher, a naiv felfogással alkotó festő, aki felkereste Sándorfalván, majd három hétre feleségével együtt vendégül látta Svájcban. Bemutatott képei közül számos került magyar és külföldi magángyűjteményekbe, a Népművelési Intézetbe, a szegedi múzeum képtárába. Egyik legjelentősebb sikerének azonban azt tartotta, hogy 1980-ban a „Mezőgazdaság a naiv művészetben” című kiállításra meghívták, s egyik bemutatott képét a „Lovas gabonanyomtatás”-t megvásárolta a Magyar Mezőgazdasági Múzeum.Sokoldalúságának, népművészi tehetségének hírét citeraiskola teremtése, festményei mellett vitték az országba, s szerte a világba az általa készített különleges citerák is. A sándorfalvi bognármester művészi gonddal készített hangszereiért valósággal sorban álltak a megrendelők. Kedves citeráit állatfejes fafaragványokkal díszítette (jórészt csikófejekkel), még élete végén, a betegágyban is faragott. A művészi famegmunkálású sándorfalvi citerák kezéből elkerültek a világ számos országába, néprajzi, múzeumi és magángyűjteményekbe, a British Múzeumtól az abesszin császári palotáig, a hajdani Szovjetuniótól Belgiumon át Norvégiáig, Afrikáig és Amerikáig.

Itthon kiállításon is bemutatták a Budai Sándor készítette népi hangszereket, 1975-ben a Szegedi Bartók Béla Művelődési Központban. Hangszerei, ő maga, zenekarának muzsikái filmekben is szerepeltek, például a Rózsa Sándorról készült mozifilmben, s a „Fényes szelek” ben. Japánok és franciák is forgattak róla filmet, s megörökítették c iterálását, a hangszerkészítést a néprajzosok is. Lengyelfi Miklós „ A citerakészítő” címmel készített róla portréfilmet. A sándorfalvi moziban egykor látható kisfilmben sem és semmikor sem árulta el azonban Budai Sándor híres citerakészítő tudományának igazi titkait. Remekműveinek műhelytitkaiból itt-ott maradt fenn egy-egy elejtett mondat, mint például az, hogy „…a fenyőfa a legjobb borító, méghozzá a lucfenyő, abból is az, amelynek az évgyűrűi függőlegesek”. Nagyon betegen is munkálkodott, 1986. szeptember 4-én bekövetkezett haláláig. Hogy tevékenysége , embersége milyen példa a sándorfalviak számára, azt azzal is kifejezték, hogy a falu általa alapított citerazenekara 1986-ban felvette a nevét, 1999-ben Budai Sándor posztumusz díszpolgára lett a nagyközségnek, s 1999. júniusában a helyi művelődési házat is róla nevezték el.