Skip to main content

Bánszki Tamás -képzőművész-tanár, magyar festő-, grafikus- és szobrászművész

Érték bemutatása:

Bánszki Tamás (Földeák, 1892. december 18. – Óföldeák, 1971. január 9.) magyar festő-, grafikus- és szobrászművész. Szülei Bánszki Pál (1852–1933) és Szabó Rozália (1856–1927) voltak. Az akkor Csanád vármegyei, igen dinamikusan fejlődő Földeákon született. Tanulmányait szülőhelyén kezdte, majd Szegeden gimnáziumban folytatta, és itt tett érettségit. 1912-től a Magyar Képzőművészeti Egyetemen tanult, ahol – a háború után – 1918-ban nyerte el rajztanári diplomáját. Neves művészek és esztéták voltak a tanárai, így Révész Imre, Bosznay István, Edvi Illés Aladár és Lyka Károly. 1914 őszén besorozták. 1920-tól tanított Tarpán, Fehérgyarmaton, Debrecenben. 1927-ben Földeákon Dehény Lajossal közösen volt kiállítása.

Az 1920-as években tanulmányútjai során megfordult Ausztriában, Németországban, Olaszországban és Franciaországban is.[2] 1948 után egy évig Debrecenben tanított. 1950–1951 között Földeákon volt pedagógus. 1952-től Szegeden és Makón is oktatott. 1964-től tagja volt a Képzőművészeti alapnak. „Minden nyarát a földeákiak kö­zött töltötte. Szülőfaluja ihlette műveinek legjavát — a földeáki táj és annak népe néz vissza ránk vásznairól.” 1971. január 9-én hunyt el Óföldeákon. Sírja a földeáki temetőben található.
Több száz képet és grafikát készített, a legjelentősebb gyűjtemény egy volt tanítványa és tisztelője tulajdonában van. Az 1930-as években Varsóban és Chicagóban vett rész nemzetközi kiállításokon, ezen kívül sok más tárlaton is megjelentek művei.

Járás: Makói járás

A nemzeti érték fellelhetőségének helye: Földeák

Irányítószám: 6922

Érték szakterülte kategória: Híres

X