Az apátfalviak hősies helytállása 1919-ben

Érték bemutatása:

1919. május 5-én francia csapatok szállták meg Apátfalvát. A megbízható gazdákból népőrséget szerveztek, akiket fegyverviseléssel is fölhatalmaztak. Az őrszolgálatot közösen teljesítették. Az ő hatalmukat május 11-én román megszállás követte. Szomorú emlékű uralmuk 1920. április 30-áig tartott. Sztajkovics román kapitány június 2-án elrendelte a gazdasági eszközök és a lábasjószágok összeírását. 1919. június 23-án az elrabolt eszközöket vasúti vagonokba rakatták és elszállították. A lovak, tehenek, sertések kiválogatását Joneszku százados végezte. A Magyarcsanádon székelő századost méltányosabb elbánásra akarták bírni, ezért egy nagyobb tömeg indult a szomszéd faluba. A román őrszem rájuk lőtt, és egy apátfalvi személyt megöltek. Ekkor a férfiak csoportja – vasvillával, ásóval, kapával és néhány lőfegyverrel fölszerelve – megrohamozta a román katonákat. A harminc gyalogosból, harminc lovasból, tíz határőrből és kilenc csendőrből álló csapat Makó irányában elmenekült. A harcban három román katona és két polgári személy életét vesztette. A hátrahagyott fegyverekkel a helybéliek a Szárazér partján védelemre rendezkedtek be. Délután hat órára lőszerük elfogyott, ezért visszavonultak. A románok vérfürdőt rendeztek, amelynek harmincnyolcan estek áldozatul. A kivégzettek csontjait puskatussal törték össze.
Akiket bűnösnek találtak, azokat elszállították, előbb 28, majd 58, később még két személyt. Kegyetlen meghurcoltatás után többeket szabadon engedtek. A vérveszteség négy román katona, magyar részről negyven civil lakos. A letartóztatásokat követően három nap, éjjel és nappal folyt a szabad fosztogatás és rablás. Kihirdették a szabad „nőhasználatot”. Sok nő évek múltán sem remélhette, hogy visszanyeri egészségét. Több mint négyezer lovat és szarvasmarhát hajtottak el Romániába. A gabonatermésből beszedtek 5004 mázsa 88 kiló búzát, 582 mázsa 35 kiló árpát és 192 mázsa 65 kiló zabot. Az akkori becslések szerint 45 millió korona kárt okoztak a községnek, amihez hozzászámítva a hivatalos rekvirálásokkal okozott és soha meg nem térített 35 milliót; kereken 80 millióra tehető az a veszteség, mellyel az alacsony becslések mellett is a községet sújtották. A románokkal szembeni bátor magatartás elismeréseként a falu vitézi címét megnevezésében ismerte el a közvélemény. A községet vitéz Apátfalvának nevezték. Tóth Ferenc: Apátfalva, Száz magyar falu könyvesháza 32. oldal.
Az áldozatul esett polgárok: Antal Antal, Baka G. József, Boda Péter, Csapó Fülöp, Csapó János, Farkas István, Farkas József, Fazekas József, Furák Péter, Gaudi István, (GARAI ) Gyenge Mátyás, Herczeg István, Horváth János, Imre József, Juhász István, Juracsek István, Kardos Antal, Kerekes B. József, Kerekes Bernát, Kerekes József, Mátó P. Mátyás, Oláh Imre, Raffai József, Simon János, Sípos István, Sóki G. András, Sóki G. János, Sóki G. Pál, Sóki István, Sóki Pál, Szabó Nyíri Péterné Simon Mária, Szentesi János, Szentesi József, Szilvási János, Tari András, Tari Pál, Varga István, Varga József, Varga Mátyás, Varga Mátyás. Makói híradó 2015. 06. 23. A zárójeles vezetéknév az 1925-ös kiadású Marosvidék emléklapjából való. Forrás: Halmágyi Pál: Az I. és II. világháborús emlékművek Makón és környékén. In: Múzeumi Kutatások Csongrád Megyében 1998. Szerk.: Nagy Imre. Szeged, Csongrád Megyei Múzeumok Igazgatósága, 2000, 274.

Érték indoklása:

Apátfalva község lakossága ellenállt az idegen hatalom zsarnokoskodásának. Igyekeztek megvédeni falujukat, értékeiket. Példamutató módon kiálltak igazukért. Sajnos megtorlásban részesültek, sokan az életükkel fizettek érte.