Az apátfalvi nyelvjárás

Érték bemutatása:

Apátfalvát 1686-ban a törökökkel szövetséges tatár segédcsapatok a földdel egyenlővé tették. A török kiűzése után a túlzsúfolt felföldi megyékből megindult délnek a spontán népvándorlás kis csoportokban. 1752-1756 között Apátfalvára mintegy 50 magyar családot telepítettek le Ányásról, Földeákról, Makóról, Mindszentről, Orosházáról, Szegedről, Szeléről, Szentannáról, Szenttamásról, Szentesről, Tápéról, Vásárhelyről. Ekkortájt kerültek ide a Jászságból, nevezetesen Jászjákóhalmáról és Heves megyéből magyar családok, akik magukkal hozták a palóc nyelvjárást. Az ide érkezőket a falu Historia domusa palócoknak nevezte. Így jött létre az apátfalvi etnikai sziget, amely mindig zárt közösség maradt, a szomszédos községekből nem házasodtak még a XX. század elején sem.
A lakosok száma 1768-ban s később új települtekkel is szaporodott a Jászságból, Gömör, Heves, Hont és Nógrád megyéből. Minthogy a lakosság zöme a környező községekből és a palóc vidékről származik, így a település nyelvjárásszigetnek tekinthető, hiszen a déli és a palóc nyelvjárás keveredett össze. Feltalálható benne a Szeged vidéki nyelvjárás sok jellemző tulajdonsága, továbbá a tiszántúlié, és a palócé is.

Érték indoklása:

A vidékről érkező ember azonnal észreveszi az apátfalviak érdekes beszédét. Különösen hallható még ma is, idős, televíziót ritkán néző néniknél. A 60-70 éves, Apátfalváról ritkán kimozduló emberek is ezt a nyelvjárást használják ma is. Takáts Lajos könyve 1926-ban íródott, de a falu egyszerűbb rétege ma is ezt a szókészletet használja. Sajátos szókincse, fordulatai, ragozási módjai miatt az apátfalvi nyelvjárás méltó megőrzésre.