Az apátfalvi női viselet

Érték bemutatása:

Az apátfalvi nők pompás, sokszoknyás, gazdagon csipkézett, kivarrt öltözeti darabjai, az öltözet hagyományos szerkezete a 20. században számos kutató figyelmét felkeltette. A viselet első, pontos leírása 1925-ből, Banner János tollából származik. 1939-ben Fél Edit viseletkutató gyűjtött adatokat községben, a helyi Gyöngyösbokréta csoport színpadi öltözetének összeállításához. Az 1960-as évektől a szegedi és a makói múzeum munkatársai kutatták az öltözködés hagyományait, a legteljesebben T. Knotik Márta. A község a 18. század közepén a Palócföldről (Heves megye) és a Jászságból érkezett telepesekkel népesült újra.
Több kutató véleménye szerint ez egyik magyarázata a lakosság hagyományokhoz való ragaszkodásának, valamint gazdag, túldíszítettségre hajló népművészetének, amelynek része a sokszoknyás, pompás női viselet is. A kivetkőzés, illetve a 19. századi eredetű viseleti darabok elhagyása az I. világháború után kezdődött a faluban. A sokszoknyás, ingvállas-pruszlikos, a környező falvak által „nagyfar”-nak gúnyolt női viselet darabjait az első világháború után kezdték felváltani a polgárosultabb ízlésnek megfelelő ruhadarabok. A selyemmel és csipkével nem takarékoskodó, gazdagon díszített ünnepi viseletet elsőként az uradalmakban és a Makón szolgáló asszonyok, lányok hagyták el. A legtovább a tanyai lakosság ragaszkodott a régi formákhoz, ők még az 1950-es évekig viselték – némileg módosítva a korábban jellemző darabokat.
A nők ünnepi viseletének jellegzetes darabjai az 1920-as évekig: nyáron a sok alsószoknyával viselt, 7-9 szélből varrt bő selyemszoknya, az elé kötött, díszítetlen egyszél kötő, a fehér vászon, hímzett ingváll és rövid derekú pruszlik, télen a bélelt, selyemből varrt ujjas, a testhezálló voltak. Alkalmivá az alapanyagok tették az öltözetet: ünnepre, templomba selyem, mold, bálba barizs, hétköznapra karton vagy kékfestő szoknyát és testhezállót viseltek. A testhezállók ujját és derekának alját színes selyempántokkal, farkasfoggal, apróra szedett, rakott selyemszalagokkal és rőföstől vásárolt csipkével vagy slingeléssel (később gyári madeirával) díszítették. Az első világháború végén a bélelt, karcsúra szabott testhezállókat felváltotta a hajtásokkal szűkített blúz, amelyen mértéktelenül alkalmazták a készen vásárolt tüllcsipke fodrokat, a galléron, vállrészen , a gomboláspánt mellett és a ruhaderékon, illetve a kézelőn.
Egyidejűleg változott a kötény szabása is: a szoknyát szinte teljesen elfedő egyszél kötény helyébe a húszas években a fodros kötény lépett, melynek alját széles, ráncolt fodor díszítette. A lányok a hajukat egy ágba fonva, széles pántlikába fogva viselték a hajukat, míg az asszonyok számára a fityulának nevezett főkötő, és utcai viseletként a fejkendő viselése volt kötelező. Lábbeliként az ünnepi viseletben már a 19. század végén jellemző volt a fűzős, majd pántos cipő, nyáron pedig a szalagos, hímzett fejű papucs. A téli ruhadarabok közül a gyöngyökkel gazdagon kivarrt, vattázott kacabájt a századfordulóig viselték, azután a bélelt bársony, illetve plüsskabátok jöttek divatba. Jelentős változáson mentek keresztül az alsóruházat darabjai is. A polgárosultabb divatot követő, szoknyaderékba kötött blúzok és a szabott szoknyák az 1930-as évektől átváltoztatták, a közízléshez közelítették az apátfalvi nők öltözetét. A régi viseletről számos fényképfelvétel áll rendelkezésünkre a 19. század végétől, melyek többsége a makói műtermekben készült felvétel. Értékes felvételeket készített Broda Sándor, aki Banner Jánossal, majd Keszi Kovács László is, aki Fél Edittel gyűjtött a községben.

Érték indoklása:

Az apátfalvi női öltözet Csongrád megye egyik, a 20. század közepéig lassan változó, hagyományos elemeket és vonásokat őrző parasztos viselete. Bár a viselet hagyományos darabjait a második világháború után már csak az idősek öltötték fel, az 1930-as évektől a népművészeti mozgalmak: a Gyöngyösbokréta majd a hatvanas-hetvenes évek népdalkörei segítették életben tartani a helyi identitást jól kifejező öltözködést. Az apátfalvi Kardos István Hagyományőrző Csoport tagjai számára napjainkban készített öltözeti darabok mintái pár évtizede még a nagyszülők, dédszülők által viselt öltözetek voltak. Az apátfalvi női öltözet napjainkban – a tápéi mellett - a dél-alföldi viseletek színpadi mintaképe. Mind a hazai, mind a határokon túli, főként vajdasági néptáncegyüttesek számára a dél-alföldi táncok előadásához elengedhetetlen egy öltözet elkészíttetése, amely így a megye paraszti kultúráját vidékünk határait messze túllépve is reprezentálja.