Az Alföldi Kéktúra (AK) Csongrád megyei szakasza
Érték bemutatása:
Az Országos Kéktúra nemcsak hazánk, de Európa első hosszútávú turistaútja is. 1938-ban Szent István királyunk halálának 900. évfordulójára készült el az, akkor még 910 km-es, út dr. Cholnoky Jenő – a Magyar Turista Egyesület elnöke – kezdeményezésére. Sümegtől a Nagy-Milicig a kék jelzést 10 év alatt (1928-1938) festették. A Háborút követően 1952-ben – az akkori „MHK (Munkára, Harcra Kész)” illetve az „Ismerd meg hazánkat” mozgalom keretében – keltik új életre a mozgalmat. A Budapesti Lokomotív Sportkör Természetjáró Szakosztálya 1952 januárjában hirdette meg tagjai számára a Tapolcától Tolvajhegyig terjedő összesen 25 szakaszra osztott 852 km-es útvonalat. Később a hetvenes években meghosszabbították az utat az osztrák határ menti Velem községig.
1992-ben felfestették Szekszárdtól Öttömösig a Bács-Kiskun megyei kék jelzést, a következő nagy egység, az Alföldi Kéktúra első szakaszát. A keleti megyék, így Csongrád megye is, egymás után csatlakoztak saját útvonalukkal, míg a Millecentenárium évére (1996) elkészült a hatalmas kör, összeért a Kék út nyugati és keleti vége, teljes egésszé formálva ezzel az Országos Kéktúrát. A Kéktúra kapcsolata az európai túramozgalmakkal: Itthoni kiépülésével párhuzamosan a 80-as évektől a Kék-kör útvonala fokozatosan integráns részévé válik az európai hosszútávú turistaút hálózatnak. Az évtized végére pedig, az EWV-vel kialakuló kapcsolatoknak köszönhetően, a nyugati szakasz válik E4 keleti végévé. Az E4 pedig magába foglalja a teljes Országos Kéktúra mellett az Alföldi Kéktúra észak-keleti szakaszát is, mely utóbbi a teljesen átdolgozott E3 út részét is képezi egyben. A 90-es éveket beárnyékoló balkáni háború miatt, az eredetileg Jugoszlávián áthaladó E7 utat is át kellett tervezni. E tekintetben pedig Kék-körünk frissen elkészült délmagyarországi szakaszai (Dél-dunántúli Kéktúra, Alföldi Kéktúra) jöttek kapóra. 1998 nyarára elkészülnek a szlovén és a román határig tartó bekötő utak is. 2001-ben az Európa-túra megrendezésével az E7 magyarországi szakaszán végighalad a nagy nemzetközi vándorlás 5. számú stafétája. (dr. Rosztóczy A.)
Érték indoklása:
Az évtized végén (1979-ben) Rockenbauer Pál a Magyar Televízió forgatócsoportjával vágott neki az útnak, és Másfél millió lépés Magyarországon címmel forgatott, 14 részes filmsorozatuk mára már legendává vált az Országos Kéktúra történetében. A 80-as évek második felében …és még egy millió lépés Magyarországon címen újabb sorozat készült el, melynek során a természetjárással beoltott filmes stáb Velemtől Szekszárdig jutott. A Kaposvár és Szekszárd között már régebben meglévő Dél-dunántúli Kéktúra összekötése az országos Kéktúrúval e filmsorozat nyomán, 1989-ben történt meg. A tévések következő filmje, a Kerekek és lépések újra lendületbe hozta a teljes Kéktúra Kör kialakításának elképzelését, és az érintett (Tolna, Bács-Kiskun, Csongrád, Békés, Hajdú-Bihar, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén) megyék természetjáróinak közreműködésével 1996-ra, a honalapítás 1100 éves évfordulójára összeállt az Alföldi Kéktúra is. Az útvonal végleges kialakítása és felfestése 2000-ben fejeződött be, és ezzel létrejött az egész országot körbejáró túraútvonal, az Országos Kék Kör. Az Országos Kéktúra (benne az Alföldi Kéktúrával) nemcsak hazánk, de Európa első hosszútávú turistaútja is.Járás:
Az értéktárba történő felvételéről rendelkező határozat száma: 1/2015.(III.16.)CsMÉBA nemzeti értéket nyilvántartó adatbázis megnevezése: Csongrád Megyei Értéktár
A nemzeti érték fellelhetőségének helye: Öttömös, Ruzsa, Zákányszék, Bordány, Zsombó, Szatymaz, Sándorfalva, Ópusztaszer, Mindszent, Derekegyház, Nagymágocs, Árpádhalom, EperjesÉrték szakterülte kategória: Természet
A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája (bibliográfia, honlapok, multimédiás források): Alföldi Kéktúra igazoló füzete Vendégváró Vármegyék kiadvány Csongrád megyére vonatkozó része Alföldi Kéktúra útvonala – az útvonal által érintett települések, tájegységek leírása. (Csongrád megye) Csongrád megye – Wikipédia