Skip to main content

Árvédelmi fal (Kőfal)

Érték bemutatása:

Az 1879-es szegedi nagy árvíz után vált szükségessé a város körüli körtöltés kiépítése, így észak felől földből 17,5 km, a déli részen pedig téglából mintegy 3 km hosszú gátfalat emeltek. Az egykori Hód-tó partvonulatát követő kőfalon négy kocsi és kilenc bolthajtásos gyalogos lejárót vágtak. A gyalogos kapukból csak a Csillag, Száraz, Királyszék és Árpád utcáknál lévők maradtak fenn. Az árvédelmi fal városképi jelentőségű építmény, ugyanis a Bocskai utcától a Tarján végéig húzódó, népies nevén „kűfal”, az alföldi városok között egyedülálló látványosság.

Járás: Hódmezővásárhelyi járás

A nemzeti érték fellelhetőségének helye: Hódmezővásárhely

Irányítószám: 6800

Érték szakterülte kategória: Épített

Árvédelmi fal (Kőfal) 1kép
X