Apátfalvi fűrészelt, rátétes deszkavéggel díszített házoromzatok
Érték bemutatása:
Apátfalva község a 18. század közepén újranépesült község a Maros jobb partján, Makótól 11 kilométerre. A török pusztítás után telepesei nagyobbrészt a Palócföldről, illetve a Jászságból érkeztek. A község gazdag népművészetéről és a hagyományos életmódhoz, szokásrendhez való ragaszkodásáról ismert környezetében. A 20. század során számos jeles néprajzkutató végzett itt gyűjtőmunkát. A község népi építészetét Banner János, Juhász Antal és Tóth Ferenc történész kutatta. A község lakóházai a 20. században többségükben az utcára véggel álló, 3-4 osztatú, vert falú vagy vályogházak.
Tóth Ferenc szerint: „az apátfalviak palóc szemléletéből fakad, hogy kedvelték a különlegeset, a túldíszítettséget” – ez a díszítő hajlam mutatkozik meg a fűrészelt, áttört deszkázatú házoromvégeken is, amelyeket elsősorban a módosabbak készíttettek a helyi ácsmesterekkel. A szecesszió ízlésvilágát idéző deszkavégeket beszegték, majd előre megtervezett egységekre tagolták. Az oromzat legdíszesebb része a felső harmad gyakran félkörívben vagy háromszög alakban megtervezett része, melyet gazdagon áttört, fűrészelt rátétekkel díszítettek. A rátétek mintáit legtöbbször növényi motívumokból, de olykor geometrikus rozettákból szerkesztették, de előfordul olaszkorsós virágtő vagy állatábrázolás (ló) is. Az oromzatokat szintén finom, csipkeszerű mintázattal díszített deszkával szegték. Korábbi leírások szerint a deszkavégeket „látványosan festették” is. Az igazán tehetős gazdák az udvarban álló hombárok, ha volt, akkor az ún. kisház oromzatát is a házéhoz hasonló deszkavéggel készíttették. A 20. század első felében a kerítések, nagykapuk deszkázata is hasonlóan díszes volt.
Napjainkban még számos ház oromzatán látható cifra deszkavég, azonban számuk fogy, a meglévők állapota pedig egyre romlik. A legszebb deszkavégek a Maros utca, Templom, utca, Kossuth és Rákóczi utca egykori gazdaházait díszítik. Ugyanakkor van példa a régi oromzat felújítására, illetve a régi mintákat követve új oromzat építésére is. A rátétes, fűrészelt deszkavégek mellett napsugaras házoromzatok is készültek a községben, amelyek szerkesztése eltér a szegediekétől.
Érték indoklása:
A fűrészelt, rátétes díszítésű deszkaoromzatok a csanádi tájon elsősorban az apátfalviakra jellemző. Az Arad-Csanádi Vasúttársaság századfordulón épült állomásainak szecessziós díszítését mintául vevő oromzatok egyedülállóak a megyében, szépségük, a helyi ácsok mesterségbeli tudását dicsérő kialakításuk a megyebeli népi építészet egyedi, figyelemre és megőrzésre méltó sajátsága.Járás: Makói járás
A nemzeti értéket nyilvántartó adatbázis megnevezése: Apátfalvi Települési Értéktár
A nemzeti érték fellelhetőségének helye: ApátfalvaIrányítószám: 6931Érték szakterülte kategória: Épített
A nemzeti értékkel kapcsolatos információt megjelenítő források listája (bibliográfia, honlapok, multimédiás források): Tóth Ferenc: Apátfalva.(Száz magyar falu könyvestára) H- n., é. n., 82-99. Banner János: Apátfalva néprajzi vázlata. In: Banner János emlékezete, születésének centenáriumán. Szerk: Szabó ferenc. Békéscsaba-Szeged, 1989. 112-137. (Sajtó alá rendezte Tóth Ferenc) Juhász Antal: Falu- és városkép, tanyai településforma. In: Csongrád megye népművészete. Szerk: Juhász Antal. Budapest, 1990, 33-56.